Egész napon át olvassák Wass Albertet

Az 1998. február 17-én elhunyt erdélyi író műveiből maratoni hosszúságú rendezvényt tartanak a hétvégén hatvan magyarországi és határon túli helyszínen.

Maratoni felolvasásra készülnek Wass Albert munkásságának szeretői, tisztelői. Az először 2004-ben megrendezett, majd némi szünet után 2009-től évente megtartott, az országhatárokon is túlnyúló program nyolcadik alkalommal veszi kezdetét pénteken este 6 órától.
 
Hegedűs Gergely András főszervező az Alfahírt arról tájékoztatta, hogy ebben az évben rekordlétszámú, hatvan helyszínen rendezik meg a felolvasást. Mint mondta, némileg őket is meglepte, hogy milyen sok az „új belépő”, de szerinte „számtalan kisközösséget megérintettek az utóbbi években az író művei”. Hozzátette, bár néhány helyszín – főleg az újak közül – nem meri vállalni a 25 órás időtartamot, a lényeg az, hogy legalább egy napszakra, néhány órára mindenhol összegyűljenek, s az így átélt élmények nyomán a következő években akár a teljes programot vállalják.
 
Hegedűs jelezte, egyfajta szépirodalmi találkozó a kezdeményezés legfőbb célja, ezért nemcsak Wass Albert, hanem más jeles magyar írók, költők művei is műsorra kerülnek. „Mikor ennyi ember egyszerre olvas szerte a Kárpát-hazában s azon is túl, akkor annak óriási teremtő ereje van” – fogalmazott.
 
A felhívás számos helyi közösséget, civil szervezetet, olvasókört vont be az évek során, több településen pedig a Jobbik Ifjúsági Tagozata a szervező. Pécsett például már negyedik alkalommal rendezi a helyi IT a felolvasást. Ezek Németh Bernadett szervező elmondása szerint emelkedett hangulatú összejöveteleket jelentettek mindig. Mint mondta, néhányan a teljes programon ott vannak, amúgy pedig több tucat olvasóra, résztvevőre számítanak a 25 órás rendezvény alatt, amelyen filmvetítést is tartanak, és más íróktól származó részleteket is elővesznek. Kecelen második, Baján első alkalommal rendezik meg a jobbikosok a felolvasást.
 
Hornyák József, a bajai program szervezője azt mondta, a helyi médiában és közösségi oldalakon meghirdetett rendezvény jó visszhangra talált, így számos vendéget várnak. Hagyományt szeretnének teremteni az idei rendezvénnyel, és ha idén esetleg még nem is tartanak ki 25 órán keresztül, jövőre feltétlenül ez a cél – jelezte.
 
A fővárosban is több helyen tartják meg a felolvasást. Az egyik leggazdagabb programmal talán az I. kerületben készülnek, ahol mások mellett Sinkovits-Vitay András, Takaró Mihály, Döbrentei Kornél, Czigány György, Tolcsvay Béla, Püski István és Dévai Nagy Kamilla is bekapcsolódnak a programba. A – részben – jobbikos szervezők ide „a Wass Albert által is sokszor hangsúlyozott magyar egység és összefogás jegyében politikai nézetektől függetlenül várnak mindenkit”.
 
A program pénteken este 6 órakor (Erdélyben és Kárpátalján 7-kor) minden helyszínen a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével kezdődik, másnap este 7-kor (a másik időzóna szerint 8-kor) pedig a Szózattal zárul. A szervezők mindenhol biztosítják a könyveket, felolvasásra pedig bárki vállalkozhat. Éjfélkor az interneten keresztül körkapcsolással üzenhetnek egymásnak az egymástól akár több ezer kilométerre olvasók, hiszen a tengeren túlról is lesznek bejelentkezők: magyar közösségek többek közt New Yorkban és Los Angelesben is megtartják a rendezvényt. A teljes programról bővebben itt olvashatnak.

Tizenhét éve hunyt el az író

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert 1908. január 8-án született a Kolozsvár melletti Válaszúton, és éppen tizenhét éve, 1998. február 17-én halt meg floridai otthonában. Az évtizedekig elhallgatott író népszerűsége főként a halála után folyamatosan növekszik úgy az erdélyi, mint a magyarországi olvasóközönség körében. 2005-ben A Nagy Könyv című műsorban az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepelt: az Adjátok vissza a hegyeimet!, valamint a Kard és kasza.