A szomorú hírről egy olvasónk tájékoztatott. Levelében megírta, hogy a hírekkel ellentétben, tudomása szerint nem egy elkövető volt, és azt is, amit persze mindenki sejtett, hogy cigányok voltak.
A Barikád Hetilap előtt a Magyar Hírlapnál dolgoztam, ott töltött időm nagy részében, mint bűnügyi tudósító. Ott (is) arra tanítottak engem, hogy csak olyat állítsak, ami száz százalékig biztos. Ennek megfelelően, ha meggyőződtem róla, hogy az elkövető cigány, akkor azt leírtuk. Nem volt kérdés. Ez a tanult óvatosság dolgozott bennem, amikor már a Barikádnál dolgoztam, és érkezett egy hír, hogy Borsodban halálra késeltek valakit. Az interneten hamar elterjedt, hogy cigány gyilkolt. Néhány telefon után eljutottam egy olyan emberhez, aki jól ismerte az áldozatot, és a gyilkosát is. Akiről kiderült, hogy nem cigány.
Ez az eset jutott eszembe, amikor tegnap ide, az Alfahírre is megírtam, hogy a tiszabezdédi támadás áldozata elhunyt. Mivel a gyanúsított származása nem volt száz százalék, csak 99, ezt az információt mellőztem.
A cikk megjelenése után Tiszabezdédről megtudtam, hogy cigány volt a tettes. Sőt, ahogy arról tájékoztattak, nem egy (ahogyan arra a rendőrségnél is rákérdeztünk), hanem négy ember lehetett az elkövető. Akik persze szabadlábon vannak. Mert cigányoknál bevett szokás, hogy egy ember elviszi a balhét a tesók helyett.
Néha próbálom levetkőzni az előítéletemet, ami egyébként nem rasszizmus, hanem negatív tapasztalatokra épülő önvédelmi reflex, óvatosság. Szóval, néha próbálok szép, pozitív dolgokat feltételezni olyan cigányokról, akik pedig tapasztalataim szerint, ránézésre nem tisztességes életmódot folytatnak.
Két példa: egy benzinkútnál sorban álltam a pénztárnál. Előttem négy tetovált, jó erőben lévő cigány férfi. Két másfél literes vizet vettek. Na, gondoltam magamban, ez derék, nem alkoholt, nem energiaitalt vesznek, lehet, hogy valahol dolgozni voltak, és most megszomjaztak. Ebbe a hitbe ringattam magam, egészen odáig, míg három kilométert mögöttük haladva azt nem láttam, hogy az út szélén strichelő kurváknál lassítanak, és kiadják az autóból a vizeket. Azt ugye már én sem gondoltam, hogy irgalmas szamaritánusként, felebaráti szeretetből vittek frissítőt a lányoknak.
A másik eset egy kórház bejáratánál történt. Tetovált, szúrós tekintetű cigány közeledett. Az előítéletmentes kisangyal megint felült a vállamra, és hatására azt képzeltem, hogy ez egy gondoskodó apa (vagy fiú, vagy férj), aki jön meglátogatni beteg hozzátartozóját. Ez egészen addig működött, míg közelebb nem ért, és hallottam, ahogy ezt mondja a telefonba: „Az nem jó, vigyázni kell, mert a bejáratnál lámpa is van, meg kamera, ami mindent vesz." Ez volt az utolsó próbálkozásom előítéletem kísérletszerű lebontására. De ettől még törekedni fogok mindig a tények megírására. A tény pedig ezúttal az, hogy (a gyanú szerint) megint cigány vert halálra magyart.
Balczó Mátyás