Ennyi feljelentést település még nem kapott

Bosszú állhat amögött, hogy Gávavencsellő beállította az egy településre eső feljelentések országos rekordját.

A település vezetése ellen történt már feljelentés a rendőrségen, az adóhatóságnál, a kincstárnál, a munkaügyi központnál, a számvevőszéknél, a munkavédelmi felügyelőségnél, a környezetvédelmi hatóságnál, a népegészségügyi szakigazgatási szervnél, a kormányhivatalnál, az Európai Szociális Alapnál, az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, az építésügyi hatóságnál, és így tovább.

Az ellenőrzések pedig minden lehetőséget kimerítettek: volt rajtaütésszerű megjelenés, kiértesítés, helyszíni szemle, házkutatás, lefoglalás, dokumentum ellenőrzés, iratbekérés egyaránt.

Az eredmények viszont nem azt mutatják, hogy minderre szükség lenne.

Bosszú?

A helyiek szerint mindez bosszú, gyakorlatilag zaklatás, amit az önkormányzati választásokon vesztett fél generál. Egyeseknek szúrhatja a szemét, hogy Gávavencsellő 2010-ben független vezetést választott a korábbi fideszes irányítás helyett, és a független polgármester, Vojtó Mihályné tavaly is meg tudta őrizni székét.

Dr. Szatmári Fruzsina, a Gávavencsellői Polgármesteri Hivatal jegyzője megkeresésünkre elmondta, az önkormányzati és hivatali dolgozók munkaidejének már jelentős részét a hatóságok számára szolgáltatott iratok összeállítása, fénymásolása, postázása, illetve a bírósági vagy rendőrségi kihallgatásokon való részvétel teszi ki. Ez a végkifejlet pedig bele illik abba a gyanúba, hogy a cél nem más, mint az ellehetetlenítés.

Sok feljelentés, kevés támogatás

Ennyi eljárás után akár természetes következménynek is tűnhet, hogy a település több elutasított pályázatot tudhat maga mögött – például nem sikerült térfigyelő kamerarendszert kiépíteni, amire nagy szükség lett volna, továbbá nem valósulhatott meg a járdarendszer felújítása és a konyhafejlesztés sem. A helyzet odáig fajult, hogy tulajdonképpen már csak a törvényileg kötelező minimum támogatásokra számíthatnak, ami az alapvető működést fedezi – tudtuk meg.

Ráadásul a jegyző elmondása szerint az önkormányzathoz naponta érkeznek névtelen, fenyegető levelek, de volt már olyan bombariadós eset is, amit a mai napig nem derítettek fel.

Nem rosszabbak, mint más

Úgy tudjuk, a feljelentések többsége alaptalan, számos ügyet szüntettek már meg a hatóságok. Természetesen akadnak olyan eljárások, melyek során jogosan, vagy legalábbis jogosnak tűnően marasztalják el a települést, de nem is ezzel van a probléma, hanem az összes többivel, ami pusztán arra jó, hogy teljesen ellehetetlenítse a munkavégzést.

Mindezt nem csupán az önkormányzat, hanem természetesen a lakosság is elszenvedi. Az pedig önmagában komoly kérdéseket vet fel, hogy a többnyire alaptalan feljelentések tömegével valóban el lehet-e lehetetleníteni egy települést, vagy ez már túlmegy a demokratikus jogi lehetőségek keretén.

Mindenesetre a nagy számú elutasított pályázat és a sok feljelentés ellenére is tapintható és nyomon követhető a pozitív változás Gávavencsellőn. Még ha vannak is olyanok, akiknek szemmel láthatóan ez nem tetszik.