Mátyás szülőházán lobog a román zászló, kis falvak főutcái vannak végig rakva kék-sárga-piros zászlócskákkal. Magyarokat mocskoló felirat a színmagyar területen fekvő Székelykő tetején, vörössel lefestett nemzeti színek. Ez van. Vagyis ez is van. Mert a kő marad, a kő marad.
Próbálkoznak a románok, minden erejükkel éreztetni akarják velünk és másokkal is, hogy ez az ő hazájuk. De valahol ők is sejtik, hogy ez nem így van. Nem azért, mert le kell tagadni a többnemzetiséget, vagy a határok átszabását. Hanem azért, mert a föld azé, akinek nem kell erőlködnie ahhoz, hogy otthon érezze magát. Mert a kő marad, a kő marad.
Ahol érdektelenség miatt üresen állnak az ortodox templomok, ahol a hivatal tetején kötelezően ott a román zászló, de az ablakban már magyar van, ahol tíz egymást követő ház kapott szépen faragott Székelykaput, ahol még idegennyelvként is döcögve beszélik a románt, ahol nem ajándék, hanem született jog magyarnak lenni, ott van a haza. Erdélyben van a haza. Mert a kő marad, a kő marad.
Fotóink, képleírásokkal: