Konzultáció - Európa jövője a bérunió sikere

Gyöngyösi Márton a konzultációra buzdít.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a másfél évvel ezelőtt útnak indított Bérunióban a párt egy eszközt látott, hogy felhívják a figyelmet az egyik legfontosabb sorskérdésre, az egyik legfontosabb problémára, ami jelenleg mind az Európai Uniót, mind pedig az EU számos tagállamát szétfeszíti. Ez a belső migráció, melynek következtében fiatalok százezrei, milliói kényszerülnek elhagyni a saját szülőföldjüket a jobb boldogulás, megélhetés reményében.

Brüsszel megértette, Budapest nem: most a Bérunióról konzultálhat minden EU-s polgár

Szerdán megkezdődött az Európai Unió jövőjéről szóló online konzultáció, amelyből ugyan az Orbán-kormánynak köszönhetően hazánk kimaradt, azonban mégis van közvetlen magyar vonatkozása a kérdőívnek. Ugyanis a Jobbik által elindított polgári kezdeményezés, a Bérunió ugyanis szerepel az EU ideális jövőképei között.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a magas munkanélküliség, a létbizonytalanság és az alacsony bérek mögött egyes országok alacsony versenyképessége húzódik meg.

Gyöngyösi Márton közölte, hogy bár az aláírásgyűjtés határideje május 22-én, öt nap múlva lejár, és eddig picivel több mint 500 ezer aláírás gyűlt össze, ami elmarad a szükséges 1 milliós számtól, azonban a polgári kezdeményezést a Jobbik mégis sikernek könyveli el. Ezt azzal magyarázta, hogy az Emmanuele Macron és Jean-Claude Juncker javaslatára elindult, a közösség jövőjéről szóló összeurópai konzultációban már rögtön az első kérdésnél szóba kerül a bérfelzárkóztatás, illetve az egyenlő munkáért egyenlő bért elve.

"Abban, hogy a konzultációban a bérkérdés megfogalmazódik, az mindannyiunk sikere, mindenkié, aki aláírta a kezdeményezést, hiszen ezzel többet értünk el, mint az eredeti célkitűzésünk"

- magyarázta a frakcióvezető, hozzátéve most az Európai Bizottság fordul 500 millió lakoshoz, hogy döntsenek Európa jövőjéről, abban pedig a bérunióról.

A Jobbik szerint most minden felelős magyar állampolgárnak az a feladata, hogy ebben a konzultációban fogalmazza meg a véleményét, és arra buzdítanak mindenkit, aki az országa jövőjével foglalkozik, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét vesse fel az Uniónak.

Gyöngyösi Márton elmondta azt is, hogy a Jobbik részt fog venni a konzultációban, amely az EP-kampánynak a része lesz.