(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Háború van, mindig is volt, és lesz is. El lehet intézni ennyivel is, sokan így tesznek. Sajnálják, mert persze, a háború rossz dolog, hiszen csomóan meghalnak, szenvedést hoz, de hát ez van. Tényleg ennyi? Fej a homokba, ne is gondolkodjunk rajta, hogy a háború, mint az emberiség legnagyobb átka vajon szükségszerű-e?
Igen, a háború, a másik ember jogosnak gondolt megölése régóta itt van velünk. Jelképesen már az emberiség második generációja óta, hiszen Káin meggyilkolta Ábelt. A testvérét! De attól még, hogy a háború ilyen régóta életünk része, nem szükségszerű. Ezt soha nem késő elfogadni.
Hitem szerint a háború csak ott elkerülhetetlen, ahol Istent figyelmen kívül hagyják, és ez nem összekeverendő azzal, amikor Isten nevében gaztetteket követnek el. A háborút, a polgárháborút azok szítják, a megosztottságot azok gerjesztik, akikben erősebb a vágy a hatalomra, mint a békére. Akik hatalmat akarnak, ideológiával dolgozzák meg azokat az embereket, akik aztán majd életüket áldozzák az ő vágyaikért.
Ahhoz, hogy az emberek békére leljenek, tudomásul kell vennünk a háborúnkat, és megtalálni annak a szervezőit. Amíg ezt nem tesszük meg, addig megoldást sem találhatunk a mindent és mindenkit elpusztító kórra, a gyűlöletre, ami tarol is rendesen a világban.
A gyűlölet olyan, mint a keménydrog. Rászoktatják az embert. Előbb felébresztik benne a félelmet, majd hamis ellenszerként a gyűlöletet kínálják neki. A fogyasztó eleinte még elemében érzi magát az anyagtól. Gondolkodás nélkül elpusztítaná a másikat, a gondosan kijelölt ellenséget, embertársát. Aztán idővel már nem érzi magát annyira jól, de ez akkor még fel sem tűnik neki, vagy ha mégis, inkább még magának is letagadja. A félelmei eluralják, az egyre nagyobb adagokban fogyasztott cucc a talmi mámor helyett már a puszta létezéshez kell neki, és mire észbe kaphatna, már megkeseredett lélekzombivá vált.
Tudni kell, hogy a gyűlöletszer előállítóinak és dílereinek is vannak félelmei. A legnagyobb az, hogy a fogyasztók egyszer mégis ráébrednek arra, hogy az anyagra nemhogy nincs szükségük, de szabad életet csak anélkül élhetnek. A gyűlöletfüggőket ráterelni a szabadulás útjára olyan, mint a drogfüggőt segíteni a leszokásban. A gyűlöletfüggő embert nem lehet gyűlölettel leszoktatni. Bármennyire is nehéznek tűnik, de csak szeretettel lehet. Mert:
Nincs más ÚT.
Nincs más IGAZSÁG.
Nincs más ÉLET.