Hepatitis vírussal kerültek kórházba a gödöllői diákok

A lap úgy tudja, hogy a vírus több iskolában is felütötte a fejét, és az érintettek életében csak egy közös pont volt: többségük ugyanott evett. Egy diákok által kedvelt utcai gyorsétkezdében, amely az intézmények közelében van.

A gödöllői tiszti főorvos a Blikknek elmondta: 19 betegből 17-en kerültek kórházba.

„Felmerült a lehetősége, hogy egy bizonyos egységből eredeztethetőek a betegségek, bár tény, hogy a betegek közül heten nem jártak a büfében.”

Ettől függetlenül a vasút melletti gíroszost bezárták a hatóságok. Az iskolákban pedig megtették a szükséges intézkedéseket, tájékoztattuk a szülőket, fertőtlenítették az intézményeket, illetve megszervezték a beteg diákok osztálytársainak oltását.