Ilyen még nem volt: két ellenzéki jelölt is indul Kubában

A választások mintegy 27 ezer indulója között szerepel a 65 éves Hildebrando Chaviano ügyvéd, független újságíró, valamint a 26 éves Yuniel Lopez informatikus is, akik a Raúl Castro vezette kormány ellenlábasai. Mindketten Havanna egy-egy körzetében jelöltették magukat.
 
A kubai nép "érettségre" vágyik - elmondása szerint ezért döntött Lopez a megmérettetés mellett. A 26 éves férfi a betiltott Független és Demokratikus Kuba Pártjának tagja, és arra panaszkodott, hogy mióta jelöltségét bejelentette, a hatóságok folyamatosan ellene tevékenykednek.
 
Kubában hivatalosan nem kötelező szavazni, de az állami vezetés nyomást gyakorol a választópolgárokra a voksoláson való részvétel érdekében. 
 
A kormány szerint Kuba 1976-ban bevezetett választási rendszere a "legdemokratikusabb és legátláthatóbb a világon". Az ellenzék ugyanakkor úgy véli, hogy a rendszer az uralkodó kommunisták hatalmát betonozza be.
 
Külföldi megfigyelők szerint azzal, hogy ellenzékiek is indulhatnak a voksoláson, a kubai vezetés legalább már a látszatát próbálja enyhíteni annak, hogy a hatalom egy kézben összpontosul.
 
A hivatalos adatok szerint a 11 milliós szigetországban több mint 8 millióan adhatják le szavazatukat a vasárnapi voksoláson, amelynek tétje 168 tanács 12 589 képviselői helye.