Ingyen is fel lehet számolni illegális szemétlerakót

„Városunkban származástól függetlenül mindenkinek joga van az egészséges, tiszta környezethez, ezért származástól függetlenül mindenkinek kötelessége megkötnie a szemétszállítási szerződést, megelőzve az illegális szemétlerakók kialakulását” – közölte a mezőkövesdi Jobbik, hangsúlyozva, hogy „szemétkommandójuk” egyedüli célja az esélyegyenlőség megteremtése. Lukács Attila, a helyi Jobbik elnöke, valamint Jámbor Márk és Fügedi Richárd helyi önkormányzati képviselők szerint a hatóságok rendre azzal hessegetik el maguktól az illegális lerakók problémáját, hogy nehéz felderíteni az elkövetők személyét.
 
Nekik mindez milliós kamerák kihelyezése nélkül is sikerült: a Hór-patakba dobott hulladék között talált személyes adatokat tartalmazó dokumentum alapján nemcsak az elkövetőket sikerült felderíteniük, de azt is, hogy az érintett „mélyigénytelen” család nemhogy szemétszállítási szerződéssel nem rendelkezik, de még WC-vel sem, így veszélyes hulladékukkal a környezetet fertőzik.
 
Mint írták, a módszert ajánlják a hatóságok figyelmébe, hiszen így olyan „családokhoz” juthatnak el, akik szinte semmilyen törvényt – a gyermekvédelmit vagy éppen az állatok tartására vonatkozót – nem tartanak be. A jobbikosok abban bíznak, hogy „a jövőben nemcsak elsétálnak a város fertőzött területei mellett, hanem intézkedni is fognak annak érdekében, hogy városunkban a törvény mindenkire egyformán vonatkozzon”.