Jakab Péter: Ne a Fidesz mondja meg, mi kell a székelynek, mondja meg a székely maga!

Jakab Péter: Ne a Fidesz mondja meg, mi kell a székelynek, mondja meg a székely maga!

A Jobbik elnöke Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő Alfahíren közölt levelére válaszolt.

Voltak olyanok, akiknek a kedélyállapotát felborzolta a Válasz Online-nak adott interjúm, melyben arról beszéltem, hogy legitim vita, hogyan szóljanak bele a határon túli magyarok a hazai közéletbe. Ungár Péter képviselő úr szerint például ezzel egy platformra kerültem a DK-val.

Nos, aki ennek a vitának a jogosságát megkérdőjelezi, az gyanítom, hogy zárt klubok magányából politizál és nem az országot járva teszi ezt. Aki ugyanis járja az országot, aki beszélget az emberekkel, az tudja, hogy ez a vita olyannyira legitim, hogy most is zajlik. A piacon, az utcán, a szórakozóhelyeken, főleg persze a választások előtt. Márpedig ha valamiről a társadalomban vita van, azt a vitát a politikus sem spórolhatja meg.

A Fidesz a határon túliakat pont ugyanúgy kezeli, mint a hazai közmunkásokat. Igyekszik anyagilag függő helyzetben tartani őket, hogy magáénak tudhassa a szavazataikat is. Ettől még a határon túliaknak nem lesz jobb az élete. Jobb akkor volna, ha a Fidesz hajlandó lenne küzdeni az autonómiáért, amire azonban Orbán Viktor évek óta nem képes, még a szavak szintjén sem. Trianon századik évfordulóján pedig ez a küzdelem lenne az igazán méltó megemlékezés. De méltó lehet az emlékezésre és a jövőbe tekintésre a választójogi rendszer reformja is.

Jelenleg a határon túliak magyarországi pártlistákra szavazhatnak. Jellemzően a Fideszre szoktak, vagyis eszerint a Fidesz-listáról bejutott Farkas Flórián az, aki tudja, mi kell mondjuk a székelyeknek. Képviselet ez? Szerintem nem. Ezzel a Fidesz lesz erősebb – már amennyire a Farkas Flórián-félék erősítést jelentenek – de nem a határon túli magyarok. Én nem a Fideszt szeretném erősíteni, hanem az elcsatolt területeken élőket. Ezért javaslom azt, hogy határon túl élő testvéreink ne hazai pártlistákra szavazzanak, hanem saját maguk közül válasszanak képviselőt, őt delegálják a magyar országgyűlésbe. Ne a Fidesz mondja meg, mi kell a székelynek, mondja meg a székely maga! A határon túli magyarok ne a belpolitikai megosztottság, hanem a nemzetpolitikai összetartozás képviselői legyenek.

Minden más, ami arról szól, hogy a Jobbik elvenné a határon túliak szavazati jogát, pusztán a Fidesz-propaganda kreálmánya. Aki ezt beveszi, az Ungár Péter gondolatmenete alapján egy platformon van a Fidesszel. Őszintén remélem, nem így van.

A cikk írója Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Az írás előzménye, Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő levele itt olvasható.