Jászberényben a kampány utolsó napja sem telt eseménytelenül: az ellenzék és a kormánypárt is igyekezett mindent bevetni a siker érdekében, de míg például a Jobbik olyan politikusok felvonultatásával győzte meg az embereket, mint Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, Varga-Damm Andrea vagy Balczó Zoltán, addig a Fidesz most is csak a botránykeltésben jeleskedett.
A városi piac előtt lévő standoknál a nyirkos időben is meg-megálltak az emberek, hogy a holnap esedékes szavazásról váltsanak néhány szót az aktivistákkal, de a kormánypárti aktivistáknak hála a délelőtt folyamán kisebb tömegjelenetre is sor került.
A Jobbikéval szemközt felállított Fidesz-stand előtt egy nagyjából 50 fős, láthatóan szervezett és igencsak felhergelt tömeg próbálta megint a mélybe rántani a magyar politikai kultúrát. Az aktivisták a Momentum elnökét, Fekete-Győr Andrást várták, aki végül nem tudott részt venni a kampányeseményen.
Így teljesen abszurd módon a Pócs János, kormánypárti országgyűlési képviselő által vezényelt fideszes aktivisták a Jobbik politikusait rohanták le olyan képtelen vádakkal, miszerint elárulják a székelységet. Az üzenetet azzal akarták nyomatékosítani, hogy több tucatszor - sajnos meglehetősen hamisan - elénekelték a Székely himnuszt, míg a jászberényi választási kampányból már jól ismert hangadók próbálták zavarba hozni, illetve felidegesíteni a Jobbik jelenlévő képviselőit.
Budai Lóránt, az ellenzéki párt polgármesterjelöltje sztoikus nyugalommal hallgatta a minduntalan az indulatos fröcsögéseket, az Alfahírnek pedig így kommentálta a történteket:
"Sajnos akármikor kijövünk az emberek közé, a fideszesek nem ész érvekkel próbálnak vitázni velünk, hanem ilyen vállalhatatlan stílusban próbálnak belénk kötni: kiabálnak, trombitálnak, idegeskednek."
Hozzátette:
"Nagyon szomorú, hogy a Fidesznek köszönhetően egyelőre ez a politikai nívó Jászberényben."
Budai Lóránt azt is elmondta, hogy a közhangulat egyébként teljesen más, mint amit az ehhez hasonló, kreált botrányok sugallnak:
"Az emberek között járva-kelve én azt tapasztalom, hogy ekkora szeretet még sohasem irányult felénk. Itt Jászberényben is érezhető az országosan elindult változás."
Kiemelte, amit mi is tapasztaltunk, hogy a bérdemonstrálók lármája mellett azért minden második elhaladó autóból hallatszott a "Hajrá, Lóri!", illetve a támogató dudaszó, ami szerinte fontosabb, mint egy ilyen műbalhé. A vasárnapi választással kapcsolatban elmondta:
"Alakuljon bárhogy a szavazás, én már egyszer győztem, a szülővárosom megtisztelt a bizalmával. Ha ez két hétre szólt, akkor annyira, de maga ez a tény számomra már azt üzeni, hogy nem veszíthetek."
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese portálunknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a holnapi választás az országos politika szempontjából is rendkívül fontos lesz, minden nagy párt azt várja, hogyan fog majd szerepelni:
"A Jobbiknak itt egy nagyon erős jelöltje van, Budai Lóránt ezt a választást egyszer már megnyerte, és biztos vagyok benne, hogy holnap még nagyobb többséggel diadalmaskodik majd, és még egy település szabadulhat meg a Fidesz uralmától."
Az EP-képviselő szerint Budai személye garancia arra, hogy most helyben bekövetkezzen az a változás, ami 2022-ben majd országosan is be fog. A demonstrálókról szólva elmondta:
Az érvek és program nélküli balhézásból szerinte jól kiérződik a Fidesz arroganciája és a manipulációra való hajlama, és sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormánypárt még mindig ennyi embert meg tud vezetni. A rágalmakkal kapcsolatban pedig hozzátette: Gyurcsány Ferenc 15 évvel ezelőtt pontosan úgy állította szembe a határon túli magyarsággal az anyaországiakat, ahogy most Orbán Viktor teszi, csak ellenkező előjellel, a két politika között ezért ő nem lát különbséget.
A Jobbik elnökhelyettese külön sajtótájékoztatón is reagált a Szijjártó Péter és a Fidesz Jászberényt fenyegető kijelentéseire:
Gyöngyösi Márton: tudatosítani kell, Szijjártó Péter gyáva fenyegetőzésének nem szabad bedőlni
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnök-helyettese olyan nyílt fenyegetésnek nevezte Szijjártó Péter szavait, amelyet viszont nem szabad komolyan vennie a jászberényieknek. Az EP-képviselő azután tartott sajtótájékoztatott a Jászság fővárosában Budai Lóránttal, hogy a magyar külügyminiszter belengette, csak akkor segítenek az Electroluxtól elbocsájtott 800 munkavállalón, ha marad a település élén a fideszes Szabó Tamás.
A standoláson részt vett Balczó Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő is, aki szintén úgy vélte, hogy a Fidesz és az általa felheccelt aktivisták
"nagyon eltévesztették a házszámot, amikor annak a Jobbiknak címezték ezeket a vádakat, amely a kormánynál jóval következetesebben állt ki minden körülmények között a határon túli magyarságért".
A jobbikos honatya a provokátoroknak is hangsúlyozta: a helyi szintű együttműködéseknek semmi köze az országos pártviszonyokhoz, ők egyetlen más párttal sem vállalnak politikai közösséget.
"Bízom benne, hogy most is az ózdi forgatókönyv ismétlődik majd meg, amikor a Fidesz megtámadott egy számára előnytelen jobbikos eredményt, majd a jelöltünk még nagyobb arányban győzött, mint előtte"
- tette hozzá a holnapi szavazás lehetséges végkimenetele kapcsán Balczó Zoltán, kiemelve, hogy reményei szerint
A kormánypárti zsarolások kapcsán ő is elmondta:
"Az, hogy a fejlesztések feltételéül szabják, hogy a Fideszre kell szavaznia a lakosságnak, csak egy dolgot mutat: őket a hatalom megtartása és nem az itteni emberek sorsa érdekli. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogyha majd Budai Lóránt lesz a polgármester, akkor Pócs János tényleg a forrásmegvonások mellett fog-e kardoskodni. Ezt a politikai öngyilkosságot ő sem gondolhatja komolyan."
Varga-Damm Andrea, aki keményen felkérdezte a háttérből a drótokat rángató Pócs Jánost, és akit valósággal menekítettek a fideszes aktivisták a felelősségre vonás elől, kiemelte:
"Én egy integratív személyiség vagyok, bementem a fideszes tömegbe, együtt énekeltem velük a Székely himnuszt, még vezényeltem is nekik. Pócs Jánost csak arra kértem, álljunk ki együtt, énekeljünk együtt, mutassuk meg, hogy egyikünk sem a széthúzásban érdekelt. Ő erre nem volt hajlandó, mondván: nem alacsonyodik le erre a szintre. Neki ez úgy tűnik méltóságán aluli. Reméljük, hogy lesz még idő, amikor nem fogja így gondolni."
A jobbikos képviselő elárulta: a fideszes politikus azt is a fejéhez vágta, hogy minek szól bele az itteniek dolgába, amikor ő nem is jász. Varga-Damm Andrea úgy véli:
"A Fidesznek nem azzal kéne foglalkoznia, hogy ki, honnan származik, hanem hogy ki, mit tesz az országért. Hiszen mindannyian magyarok vagyunk ebben a hazában, ami lassan teljesen élhetetlenné válik. Ellenségkép-gyártás helyett ezen kéne inkább változtatni."
Varga-Damm úgy látja, hogy a Fidesz öngyilkos politikájának hála a jászberényi társadalom is rendkívül megosztott, de reméli, hogy a józanul gondolkodó, felelős polgárok vannak többen.
"Remélem, az emberek bölcsen döntenek majd, és nem az Orbán Viktor vezette önző oligarchákkal tartanak a semmibe, hanem a fejlődés útját választják, és Budai Lórántot támogatják majd"
- mondta a jobbikos képviselő.
A Fidesz balhézni akart Jászberényben, de az ellenzéki polgármesterjelölt példát mutatott nekik
Jászberényben a megismételt polgármester-választás előtt két nappal Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarország Mozgalom (MMM) vezetője is a Jászság fővárosában buzdította szavazásra a változást akarókat, azonban a Fidesz készült az eseményre, és helyi, valamint odaszállított aktivistáival igyekezett megzavarni Budai Lóránt ékat.