Jutalmat kapnak az árvízi hősök, de így is szégyenletes a bérük

Jutalmat kapnak az árvízi hősök, de így is szégyenletes a bérük

200 ezer forint a jutalom - de sokaknak a havi fizetés is.

Egy kormányhatározat szerint nettó 200 000 forint „egyszeri pénzügyi elismerést” kapnak azok, akik állami alkalmazottként a szeptemberi dunai árvíz idején „a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint a terepi védekezést közvetlenül irányították”.

Különösen indokolt esetben azok is megkaphatják a pénzt, akik nem állami alkalmazottak, de polgárőr szervezet tagjaként, önkéntes tűzoltó egyesület, önkormányzati vagy létesítményi tűzoltóság foglalkoztatottjaként az árvízi védekezésben – a képviselt szervezet illetékességi területén kívül – közvetlenül részt vettek vagy a védekezést közvetlenül irányították.

A kormányhatározathoz kapcsolódó rendelet – a veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján az szja-törvényt módosítva – kimondja, hogy ez az elismerés adómentes.

A vízügyi területen dolgozóknak egyébként nagyon jól jön a plusz pénz.

Sokan közülük nagyjából annyit keresnek, mint a mostani jutalom, vagy havi nettó 200 ezer forintot visznek haza

- derül ki a 24.hu összeállításából.

Aki 35 éve van a pályán, az is legfeljebb 266 ezer forintot keres. Illetve kereshet, ez ugyanis a felső plafon, amelyet nem mindenki kap meg.

A vízügyben még a diplomásoknak is szégyenletesen alacsony fizetésük van. Az ő kezdő fizetésük is csak a garantált bérminimumnál kezdődik és maximum bruttó 370 ezer forintban merül ki. Nekik egy bruttó 500 ezres fizetés eléréshez jelenleg több mint 20 év munkaviszonnyal kell rendelkezniük.

Biodíszletnek azért jók

Szintén "jutalomnak" szánták, hogy az árvízi védekezésben résztvevő tűzoltókat és vízügyeseket "családi napra" hívták október 23-ára Millenáris Parkba. Pont akkorra, amikor Orbán Viktor ünnepi beszédet tartott ugyanitt. Az erről szóló értesítéseket alig egy héttel a nemzeti ünnep előtt küldték ki. Az igencsak szűk határidő arra utal, hogy eléggé elkésve kezdtek hozzá a szervezéshez.

Ennek alapján elképzelhető, hogy a szervezők azzal számolnak: a miniszterelnök beszédére nem biztos, hogy elegendő számú közönség gyűlik össze.