Kedden derülhet ki, hogy Karácsony és Márki-Zay neve a szavazólapokon miként szerepel majd

Kedden derülhet ki, hogy Karácsony és Márki-Zay neve a szavazólapokon miként szerepel majd

A Hvg.hu úgy tudja, az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) kedden dönthet arról, hogy pontosan kiknek a neve és milyen formában szerepeljen a szavazólapon az ellenzéki előválasztás második fordulójában, ugyanis a szavazólapokat a nyomdának még a mai napon el kell küldeni.

Az OEVB bár eredetileg nem foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, de mivel Karácsony Gergely, illetve Márki-Zay Péter esetében felmerült a visszalépés, most erről is dönteniük kell.

Ennek kapcsán Karácsony korábban bejelentette, hogy javasolni fogják a Bizottságnál az ő és Márki-Zay neve ne egymás alatt, hanem egymás mellett szerepeljen a szavazólapokon. Csakhogy a hat párt által meghozott szabályok ezt nem teszik lehetővé, azok úgy fogalmaznak, hogy a három – az első fordulóban legalább 15 százalékot elért – jelölt kerül fel egymás alá a szavazólapra, és mindenkire külön-külön lehet voksolni - írja a lap.

Az ötlet ellen Dobrev Klára mellett a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke, Magyar György ügyvéd is felszólalt. Lapunknak Magyar azt nyilatkozta, hogy 

Kizártnak tartom jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon. Ez megcsúfolása a versenyszabályoknak!

 

Majd hozzátette, hogy "ez ugyanaz lenne, mintha egy futballmeccsen megállítanák a játékot és közölnék, hogy mostantól kézzel is lehet focizni. Ez így nem megy! Tehát politikailag, kampányértelemben, vagy a választói szándék szempontjából dönthetnek úgy, hogy együtt akarnak működni, írhatnak közös programot, új alkotmányt, vagy bármit, de azt, hogy a szavazólapon egymás mellett legyen a nevük feltüntetve, ezt a játékszabályok kizárják". Szerinte ha ez a kezdeményezés mégis átmenne a Bizottság pártdelegáltak által működtetett testületén - amit kizártnak tart, mert hatpárti konszenzus kell hozzá -, akkor a Civil Választási Bizottság nem fog ebben részt venni.

Kiszáll az előválasztásból a Civil Választási Bizottság, ha Karácsony és Márki-Zay együtt indulnak

Kizártnak tartom jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon. Ez megcsúfolása a versenyszabályoknak! Így értékelte lapunknak Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt és nem egymás ellen, illetve Dobrev Klára ellen indulnának miniszterelnök-jelöltként az előválasztás második fordulójában.