Meglepetés érte azokat a mazochistákat, akik múlt péntek reggel is várták a szokott miniszterelnöki kinyilatkoztatást. A kormányfő helyett ugyanis Pató Pál úr volt a mikrofon előtt. Aki egy „ej, ráérünk arra még!” típusú mondattal rázta le a magyar társadalom és a magyar gazdaság előtt egyre inkább tornyosuló egyik legégetőbb kihívást.

A miniszterelnöki bőrbe bújt Pató Pál úr hosszan beszélt arról, hogy a nyugdíjakat a szolgálati idő és a befizetett járulékok alapján fizetik ki. Azt mondta, a mostani, felosztó-kirovó rendszert kell igazítgatni, és „vigyük el, ameddig csak lehet”. Arról beszélt, „ha majd több gyerek születik, akkor ezt a rendszert nagyon hosszú ideig fönn lehet tartani”.

A kulcsmondat így hangzott:

„semmilyen nyugdíjreformot ne vezessünk be!”

Azt is mondta, 20-25 év múlva a demográfiai állapotnak megfelelően érdemes lehet távlatosan gondolkodni róla, de most nem szükséges ez.

„Könyörgök, hogy kevesb ember legyen, s több fóka”

Pedig de, nagyon is szükséges. A 2026-os büdzsé indokolásának II. fejezeti kötetében ugyanis olyan demográfiai forgatókönyv szerepel, amely az Orbán Viktorként mutatkozó Pató Pál úr szavait nemes egyszerűséggel körberöhögi.

A táblázatban az olvasható, idén év elején az ország népessége 9 millió 540 ezer fő volt, az előrejelzés szerint 2037-re csökken 9 millió, 2057-re pedig 8 millió fő alá. Ennyit a kormányfő „ha majd több gyerek születik…” kitételéről.

Ami fontosabb kérdés, hogy mennyi járulékfizető lesz, és az ő befizetéseikből mennyi idős honfitársunk ellátását kell majd biztosítani. Nos, az adatok szerint idén év elején a munkaképes korú népesség, azaz a 15 és nyugdíjkorhatár (azaz 65 év) közöttiek száma 6 millió 168 ezer fő, miközben a nyugdíjkorhatár felettiek száma 1 millió 993 ezer fő. Tehát a korhatár felettiek aránya a munkaképesekhez viszonyítva 32,2 százalék.

A munkaképesek száma az adatok szerint évről évre csökkenni fog, míg a korhatár felettiek száma 2047-re 2 millió 290 ezer főre fog nőni, onnan kezdve pedig nagyon enyhén csökkenésnek indul.

A két csoport közti arány várhatóan 2032-ben éri el a 33,3 százalékot, rá tíz évre a 40 százalékot, 2061-re pedig 48,98 százalékon fog tetőzni, majd nagyon-nagyon enyhe, egy-két tized százalékpontos csökkenés fog következni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

jelenleg körülbelül három járulékfizető adójából kell kifizetni egy nyugdíjas juttatásait, ez az arány azonban folyamatosan romlani fog, két járulékfizetőre fog jutni egy nyugdíjas. Egyre kevesebb fóka lesz egyre több eszkimóra.

Mínuszban, de nagyon!

Ám ez a mostani, három járulékfizető is kevés az ellátások fedezetére. Épp most fekszik az Országgyűlés előtt a 2024-es zárszámadási törvény, mely azt részletezi, milyen jogcímen milyen bevételei voltak az államnak, és azt mire költötte. A nyugdíjkasszaként is emlegetett Nyugdíjbiztosítási Alap nevű fejezet adatai szerint a tavalyi évben 6208,2 milliárd forintot fizettünk ki nyugdíjra (öregségi nyugdíj, hozzátartozói nyugellátás, egyszeri segély), ebből majdnem 472 milliárd forint volt a 13. havi nyugdíj.

Ezzel szemben a fő adóbevételi forrásokból, azaz szociális hozzájárulási adóból, társadalombiztosítási járulékból és egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteherből összesen 5488,1 milliárd forint bevétel származott. Bár a 13. havi ellátást is nyugdíjnak nevezik azt – mint minden évben – nem ezekből fizetik, hanem azt egyéb adóbevételek terhére teljesítik.

Azaz a járulékbefizetések még az alap nyugellátásra sem elegendők, nemhogy a 13. meg 14. havi nyugdíjra,

és a fentebb taglalt demográfiai folyamatokat elnézve esély sincs arra, hogy azt a klasszikus értelemben vett nyugdíjkassza-bevételekből tudnánk biztosítani.

A fent leírtak persze nem magyar sajátosságok, egész Európa elöregedéssel küzd. Nem véletlen, hogy az Európai Unió nyugdíjreformot sürget kontinensszerte. Minket azonban nem vigasztal más baja, mi a magunk kihívásait kívánjuk megoldani.

Öngondoskodást!

A polgári megoldás pedig az öngondoskodásra történő átállás. Vagyis

a cél az legyen, hogy az idősek nyugdíjba vonulásukra akkora összeget tudjanak megtakarítani, hogy abból – és itt a kormányfőt idézzük, mert ezzel nagyon egyetértünk – „életük hátralevő 20-30 évét tisztes öregkorként tudják megélni”.

Ehhez persze az kell, hogy az öngondoskodási tudatosság növekedjen. A hivatalos adatok szerint jelenleg 1,1 millió az önkéntes magánnyugdíjpénztári tagok száma, nyugdíjbiztosításban 510 ezren takarékoskodnak, nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) pedig 100 ezer körül van.

Tehát mindössze a keresők 36 százalékának van nyugdíjcélú megtakarítása,

és ebből a számításból kihagytuk, hogy egy személy akár mindhárom öngondoskodási formát választhatja egyszerre.

Itt kiemelnénk, hogy az állam a befizetések (érkezzen az akár a megtakarítótól, akár a munkaadójától, hozzátartozójától, bárkitől) 20 százalékának, de legfeljebb mindösszesen 280 ezer forintnak megfelelő adójóváírást biztosít az ilyen jellegű megtakarítások után. Aki viszont nem fizet személyi jövedelemadót, az értelemszerűen nem is vehet igénybe ilyen kedvezményt.

Hat éve már beszámoltunk arról, a jegybankban készült egy tanulmány egy olyan nyugdíj-megtakarítási rendszerterv, melyben az az automatikus csatlakozáshoz egy kilépési lehetőség (opt-out) járulna. Ide a járulékfizető és a munkaadó is fizethetne, ha pedig nem tetszik az illetőnek, ki is léphet belőle. Ezt azonban a kormányzat elutasította. Ezt – ellentétben a magánnyugdíjkasszákkal – még jogalkotási úton sem lehetne államosítani, hiszen ez a vagyon a megtakarítóé, ami természetesen örökölhető is.

Pedig ez az irány jónak tűnik, csak épp a bevezetése nemhogy nem történhet egyik pillanatról a másikra, hanem évtizedekbe telik. Hiszen aki néhány éven belül vonul nyugdíjba, egész biztosan nem tud annyit félretenni, hogy abból biztosítsa öregkori megélhetését, tehát neki továbbra is a „hagyományos” módszerrel kell fizetni időskori juttatásait.

Viszont aki most lép a munkaerőpiacra, annak simán összegyűlhet nemcsak egy csinos összeg, hanem akár 14. vagy 15. havi nyugdíjra való is. Vagy dönthet úgy, hogy neki elég volt 40 év munka, és ő elvonul nyugdíjba, akár férfiként is!

Így tehát felmenő rendszerben át lehetne állni a polgári öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszerre. Ennek előkészítését azonban nem 20-25 év múlva, hanem már most el kell kezdeni, társadalmi vitára kell bocsátani, hogy a jövő nyugdíjasai tudjanak tervezni.

Ezzel a mindenkori kormányzatoknak egyetlen politikai baja lehet: ha a nyugdíjas a maga ura, akkor nem lehet majd a kampányban riogatni a juttatás elvételével.