Készek meghalni a pozitív diszkriminációért – a hadsereg bevonul ellenük


A tüntetéseket az alacsony társadalmi státuszú kasztok pozitív diszkriminációja keretében osztott juttatások megszerzéséért szervezték Harijána állam Rohtak településén és több másik városában egy mezőgazdasági közösség, a dzsatok tagjai. Fő követelésük, hogy a többi hátrányos helyzetű kaszthoz hasonlóan őket is illessék meg a szavatolt állami állások és egyetemi helyek.

Az indiai alkotmányban szerepel a kasztok pozitív diszkriminációjának rendszere, amely alapján az alacsonyabb kasztok tagjainak segítséget nyújtanak az őket érő hátrányos megkülönböztetés felszámolásához. A kormány később kiterjesztette azoknak a csoportoknak a körét, amelyek jogosultak az ezen elvek alapján kiosztott kvótákra, ám a

dzsatok közösségét a legfelső bíróság tavaly törölte erről a listáról.

A dzsatok Harijána állam 25 milliós lakosságának nagyjából negyedét teszik ki, számuk összességében pedig meghaladja a 80 milliót. A szövetségi kormány már 4 ezer katonát és a félkatonai szervezetek 5 ezer tagját küldte a tiltakozó megmozdulások helyszíneire, és felszólította a tüntetőket, hogy vasárnap éjjelig hagyják abba akciójukat. Bahadurgarh városában nagyjából 2 ezer tiltakozó a főúton elfoglalt egy kereszteződést, leállítva ezzel a teherautó-forgalmat.

„Azért vagyunk itt, hogy meghaljunk” - mondta a tüntetések egyik vezetője, az 59 éves Radzsendra Ahlavat, hozzátéve, hogy addig nem tágítanak, amíg a kormány igent nem mond a követeléseikre. Radzsnath Szingh helyi belügyminiszter vasárnap állítólag ígéretet tett a dzsatok vezetőinek arra, hogy a kormány teljesíti követeléseiket. Jas Pal Szingál harijánai rendőrkapitány vasárnap arról tájékoztatott, hogy

a tüntetések halálos áldozatainak száma 10-re emelkedett,

ezenkívül 150 sebesült is van. Mint mondta,

a biztonsági erők tüzet nyitottak

a randalírozók megfékezése céljából. A tüntetők megtámadták több regionális miniszter otthonát, vasúti állomásokat gyújtottak fel és ülősztrájkba kezdtek a vasúti síneken, több száz vonat közlekedését megakadályozva. Megrongálták a szomszédos Újdelhi vízellátásának 60 százalékát biztosító fő vízszállító vezetéket is, így a fővárosi kormány hétfőre elrendelte az iskolák zárva tartását, s a kórházak zavartalan működése érdekében korlátozta a lakosság vízfogyasztását. Az egyik legnagyobb indiai autógyártó, a Maruti Suzuki felfüggesztette működését számos telephelyén, mivel a tüntetések miatt akadozik az alkatrészek beszállítása.

 

Narendra Modi indiai kormányfő a Csattisgarh államban tett vasárnapi látogatásán nem utalt az északi országrészben zajló tüntetésekre. A dzsatok mostani tüntetéséhez hasonló volt tavaly Modi szülőföldjén, Gudzsarát államban, ahol a patel közösség állt elő követeléseivel.