Kilométerenként közel 8 milliárd forintból épít utat a NER-es oligarcha cége

Kilométerenként közel 8 milliárd forintból épít utat a NER-es oligarcha cége

Hazánk legdrágább útját építi a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt. A Jobbik helyi képviselője szerint az útépítés több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

Igen drágán épül az M3-as autópályához kapcsolódó M49-es autóút Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – számolt be az N1TV híradója. Az itt lakóknak régóta ígérgeti az Orbán-kormány ennek elkészültét, amely a helyben élőknek nagy segítséget jelent majd, azonban vannak a dolognak árnyoldalai.

Az új útszakasz építését két ütemben tervezik kivitelezni. Ám a második ütem beruházási költségének hallatán az uniós támogatások hazai felhasználását már-már szemrebbenés nélkül tudomásul vevőknek is felszalad a szemöldökük.

A második ütem az közel 142 milliárd forintba, ami nagyjából egy olyan 18 kilométeres szakaszról beszélünk, kilométerenként 8 milliárd forintba fog kerülni

– mondta el stábunknak Földi István, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A kivitelező az ország egyik leggazdagabb emberének, oligarchájának, Szíjj Lászlónak a cége, a Duna Aszfalt. Pontosan számolva az út „csak” 7,9 milliárd forintba kerül kilométerenként, de mivel a hazai beruházások végére rendre megnövekednek a költségek, így nyugodtan számolhatunk azzal a 8 milliárddal. A kilométerenkénti költség alapján valószínűleg hazánk jelenleg legdrágább útjáról beszélhetünk.

Földi István ezzel kapcsolatban elmondta: Szerény véleményem szerint ezt meg lehetett volna oldani olcsóbban is, és akkor netalántán az itteni anyagi problémák megoldhatóak lennének, például az, hogy ne legyenek klimatizálás nélkül műtők.

A beruházás, amennyit segít majd az itt élőkön, a jelenlegi kivitelezéssel rengeteg problémát is okoz.

Tunyogmatolcson áthaladó kamionforgalom hatalmas tehertétel az ottani úthálózatnak, komoly károkat okoz. „Egy ekkora gödörbe a disznó lefialna” – mondják a helyiek a kamionok kerekei által feltúrt nyomvályúkra.

Földi István kiemelte, hogy

ezeket a vidéki utakat nem ekkora a kamionoknak építették, nem ekkora terhelésre tervezték.

Az új út építése miatt viszont naponta tucatjával kelnek át a falun a megrakott kamionok. Mivel egy nyári napon a hőmérséklet elérheti a 35-40 fokot is, hiába javítják ki a sérült utakat, pár nap múlva megint ugyanolyan rosszak – fejtette ki a jobbikos politikus. Szerinte ez nagyon megnehezíti a dolgozni, iskolába, boltba járó helyiek közlekedését.

A Jobbik önkormányzati képviselője a problémával a Magyar Közúthoz, mint fenntartóhoz fordul. Hozzátette, hogy a cég munkatársai rendre aszfaltoznak, utat javítanak, hogy a károkat helyrehozzák, ám a hatalmas kamionforgalom mellett ez kilátástalan harcnak tűnik. Földi István leszögezte: a kivitelezőnek, a közútnak és az itt élőknek kell közösen megoldást találniuk az áldatlan állapotok megszüntetésére.

(Címlapkép: N1 TV)