(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Vezet az ellenzék. Tudom, tudom, tudom. Ma, amikor a közvélemény-kutatások presztízse válságos korát éli, és nem csak ha Trump van a szavazólapon, de bizony Orbán Viktor esetében is rendre tévednek a statisztikák, óvatosan illik következtetéseket levonni egy-egy kutatási adat eredményeit illetően. Engedtessék meg nekem mégis szubjektíven, de a közzétett adatokra támaszkodva meghatároznom a Závecz Research novemberi felmérésének legfőbb tanulságát!
Már csak azért is fontosnak tartom az ellenzéki előnyt kiemelni, mert a médiában olyan összegzéseket is olvastam, hogy „augusztusban rekordmagas volt a Fidesz támogatottsága”, és hogy „a Fidesz ismét a járvány előtti szinten van”. Ezek mind tényállítások, és szintén kiolvashatók ugyanabból a Závecz Research-kutatásból, de messze nem ez a leghangsúlyosabb adat. Számomra az a legfontosabb eredmény, amelyet a közös ellenzéki és a kormánypárti listára adott válaszokból született. A teljes választókorú lakosságon belül a Fidesz–KDNP listája 34 százalékon, az ellenzék közös listája 37 százalékon áll. Harmincnégy vs. harminchét.
Nem azért részletezem ezt, mert kételkednék az olvasók számolni tudásában, hanem én vagyok attól már nagyon-nagyon elszokva, hogy bármi, bárki, bárhogy is, de vezethet a Fidesszel szemben.
Ez a kutatási eredmény vízválasztó. Lélektanilag, és talán politikailag is. Ideje, hogy az ellenzéki politizálás alapvetően megváltozzon. Stílust, fókuszt és célkitűzéseket is váltania kell. Az ellenzéknek fel kell ébrednie a tehetetlenség bénító álmából, mert már elindult a ’22-es választási felkészülés. 2010 óta most fordul rá az ellenzék az első olyan kampányra, amely már nem szólhat pusztán az esélyesség utáni sóhajtozásról. A kommunikációnak is irányt kell váltania, mert most már az nem fakadhat a pártok és politikusok egyéni brandépítéséből, hanem a ’22-es győzelem összehangolt stratégiájának kell megalapoznia.
Egy piacképes termék a politikai fogyasztók számára. Ehhez persze szükség van arra, hogy az ellenzéki pártok külön-külön összecsiszolgatott vagy összetákolt boszorkánykonyhája helyett egy közös vezérfonal szerint lépjenek a nyilvánosság elé minden fajsúlyos megszólalás alkalmával.
Hogy milyen főbb programpontokat, és milyen választási víziót alkotnak majd meg az ellenzéki és civil think tankek, ez egyrészt a jövő zenéje, másrészt ez politikastratégiai, kommunikációs és kampánytechnikai szakmai belügy is. Leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy ez másodlagos. Számomra mindenképp, mert nem a program vagy a vízió, de még csak a listán szereplő személyek neve sem érdekel különösebben akkor, amikor a szavazólapon a Fidesz–KDNP listája helyett az összellenzék listáját választom majd. Egyszerűen
annak a politikai rendszernek és ámokfutásnak, amelyet az Orbán Viktor vezette Fidesz az elmúlt években felépített és megvalósított. Egy békésebb, szabadabb, kevésbé átpolitizált és sokkal európaibb politikát akarok, amit ettől az ellenzéktől akkor is megkapok, ha életszentségben jócskán elmarad is.
Legfontosabb kérdésnek nem azt tartom tehát, hogy a jövőre tekintve az ellenzék mit ígér, hanem hogy miként határozza meg saját magát most, és mit gondol mostani szimpatizánsairól és 2022-es választóiról. Amennyiben erre egy frappáns és meggyőződéssel vallott meghatározást adnak saját maguknak is az ellenzéki politikusok, abból születhet meg a sikeres és hívogató vízió, és a koherens politikai csapatmunka. Ki az ellenzéki szavazó most? Szabad-e és meddig szabad ellenzéki jelzőt használnunk rá? Már a 2019-es önkormányzati kampányban sokak részéről felmerült az, hogy felejtsük már el az ellenzéki jelzőt, hiszen egyértelmű többségben vannak számos nagyvárosban a kormányellenes erők szimpatizánsai. Ezt az érzést erősítették tovább a tavaly októberi sikerek. Mindenféle pártlistás közvélemény-kutatási adat nélkül jelent meg az a narratíva az ellenzékben, hogy a városvezetővé váló szövetségek nem toporoghatnak az ellenzéki imázsban tovább, hiszen kormányozniuk kell, és kormányzóképeseknek is kell látszaniuk.
De nemcsak azért érdekes az úgynevezett ellenzéki identitás kérdése, mert stratégiailag veszélyes az örök második szerepébe kárhoztatnia magát a kormányellenes tömbnek. Engem az érdekel, hogy milyen polgárnak képzeli az ellenzék saját szavazóit. Nem lehet mindenki a célközönsége. Többre van szükség, mint a 13. havi nyugdíjra 14-iket ígérni. (Arról nem is beszélve, hogy inkább a minimálnyugdíjat emeljük meg, és a naptár 13. hónapjáról feledkezzünk el most már örökre!) Más irányultságú, gondolatvilágú polgárok szavaznának külön-külön az egyes ellenzéki pártokra, de
Ezt a közös nevezőt nem a kampánystratégiai műhelyekben kell feltalálni, mert az létezik think tankek nélkül is. Mert egy fideszes szavazó és köztem is van kapocs, hiszen közösek vagyunk abban, hogy szeretjük ezt az országot. Mennyivel inkább van közös kapocs a különböző kormánykritikus szavazók között!
Mert ez a közös nevező az, ami az ellenzéki pártokon is túlmutat, és amely sokkal többeket is megszólít majd, mint az ellenzéki pártok mai szimpatizánsait. Ki az összellenzéki lista szavazója? Erre a kérdésre kell tudni választ adni, és akkor semmilyen fideszes túlhatalmi fortély vagy csalás el nem veheti a győzelmet a hatalom kihívóitól.