Február 25-én nem csak egy, a kezdet kezdetétől torz, veszélyes téveszme, a kommunizmus, hanem az arra ráépülő hatalomgyakorlási módszer, a bolsevizmus sok millió áldozatáról is megemlékezünk. A minden erkölcsi alapértéket sutba dobó, aljas és könyörtelen, ám sajnos rendkívül hatékony gyakorlat hatása messze túlterjeszkedett az elméleten, majd annak bukása után túl is élte azt. E morális fertőzés vírushordozója lehet szinte bármilyen – akár egymással szögesen ellentétes tételeket hirdető - ideológia: a fasizmus, a nemzetiszocializmus, a politikai korrektség és annak tagadása, a Venezuelát épp most romba döntő "bolivari szocalizmus", a putyinizmus – vagy épen a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
A titok hátborzongatóan egyszerű: a bolsevizmus nem ideológia, még csak nem feltétlenül egységes módszertan, hanem mindenekelőtt mentalitás.
E gondolkodásmód jellegzetes vonásait pedig talán még soha nem gyűjtötték össze olyan precízen, mint a kormányzati álvalósággyár álnéven, de érezhetően őszintén nyilatkozó szorgos munkásai. A vállalhatatlant vállalhatóvá hajlító önigazolásaikkal, saját szerepükről, közösségükről és a rajtuk kívül állókról alkotott képükkel szembesülve a döbbenetnél is erősebb érzésként dörömbölt agyamban a dejá vu érzése: ezt már olvastam valahol.
Aztán egyszer csak beugrik egyetemi évei egyik legtanulságosabb, egyben leghátborzongatóbb olvasmánya, Hegedüs András "A történelem és a hatalom igézetében" c. emlékirata. A pártállam gépezetébe alacsony sorból származó "kiemelt káderként" belecsöppenő, a rezsim hazug, embertelen mivoltával csak idősebb korában szembenéző politikus kendőzetlen őszinteséggel és önkritikával ír arról, hogyan látta önmagát és a világot az ötvenes években a "népi demokrácia" elvakult, feltétlen hűségre és hitre idomított neveltjeként.
Hogy a mai rezsim saját képére formált ifjú NER-harcosainak vallomásai és a fiatal bolsevik funkcionárius gondolatvilága hogyan viszonyul egymáshoz, azt az olvasóra bízom.
„Előfordult, hogy az egyik fideszes politikus olyasmit nyilatkozott neki (Katának) egy interjúban, ami ellentmondott az akkori kormányzati kommunikációnak. Odáig fajult a helyzet, hogy a szerkesztők leültek vele beszélni, mert azt látták, hogy nincs minden rendben a munkamoráljával." (...) "Nem kérdezek bele olyanba, amiről tudom, hogy nem kéne. Mészáros Lőrinc ügyeire például egy interjúban sem fogok rákérdezni. Igen, ez bizonyos szempontból öncenzúra. Teljes mértékben kormánypárti újságíró vagyok, nem állítom magamról, hogy próbálom megvívni a szabadságharcomat."
"Egy ilyen pártban a kőkekménységű bolsevik kész lesz arra, hogy elvesse saját véleményét és meggyőződését, becsületesen azonosuljon pártjával – ez az igazi bolsevik próbája – és készséggel elhiggye, ha a párt úgy kívánja, hogy a fekete fehér, a fehér pedig fekete." (Hegedüs András: A történelem és a hatalom igézetében, 125. oldal)
"Egyre több fiatal dolgozik a kormánymédiában, hozzá hasonlóan őket is az motiválja, hogy ők lehetnek az új jobboldali véleményvezérek." (...) "Nehéz valami mellett kiállni, mindig könnyebb kritizálni, kiforgatni az intézkedéseket". (..) "Tetszett neki, hogy tagja lett egy összetartó közösségnek, ahol mindenki ismer mindenkit. "A bajtársiasság nagyon erős ezen az oldalon."
"Fiatal titánnak éreztem magam, aki kiválasztatott. (…) Ez az apparátusban dolgozók között egyfajta felsőbbrendűség tudatot alakít ki és egyúttal megnöveli az összetartozás érzését is. Az élcsapat élcsapatának hisszük magunkat. (…) Kevés jobb kollektívában dolgoztam, mint ebben a négy évben." (Hegedüs im. 166. o.)
"Mi hiszünk abban, amit írunk. Hiszek például a Soros-tervben, különben nem dolgoztam volna ennél az újságnál."
"A „merj gondolkodni” jelszavát kiszorította a „merj hinni” követelménye". (Hegedüs i.m. 129. o.)
„Ha lettek volna is kétségeink, aligha mertük volna (Sztálin elméleteit – a szerk.) kritikusan elemezni. De nem voltak kétségeink! (Hegedüs i.m. 189. o.)
"Ami azonban Izabellának nagyon imponál, az nem is a nettó 300 ezer forint körüli fizetés, hanem a gyors szakmai előrelépés: ötéves újságírói tapasztalattal a háta mögött már szerkeszt. Emellett külpolitikával foglalkozó újságíróként fontos neki, hogy gond nélkül kijuthat olyan fontos eseményekre, mint a Brexit referendum vagy a katalán függetlenségi népszavazás."
"Az én generációm beleszületett a történelmi fordulatba, és sokunk aktív részese a nagy társadalmi változásoknak, gyorsan megszoktuk a hatalmat, a vele járó kiváltságokat és az egyik legalapvetőbb szükségletünkkké vált." (Hegedüs i.m. 188. o.)
"(Petra) az újságírás velejárójának tartja, hogy időnként helyreigazításra kötelezik az újságot. Ezért nincs semmi különös abban, hogy 2018-ban összesen 109-ben perben marasztalta el a bíróság a propaganda sajtót."
"Történelmi küldetést véltünk teljesíteni, és előszeretettel idéztük a nagy magyar kommunista költő, József Attila szavait: „Döntsd a tökét, ne siránkozz,/ ne szisszenj minden kis szilánkhoz!"(Hegedüs i.m. 187. o.)
"Kata pontosan tisztában volt azzal, hogy mit jelent kormánypárti újságnál dolgozni, de amennyire a keretek engedték, igyekezett objektíven állni a témáihoz; kivonta magát az álhírek és a lejárató anyagok gyártásából. (…) Az is nehéz neki, hogy egy kalap alá veszik azokkal a sajtómunkásokkal, akik lejárató anyagokat írnak. “Ez a része nagyon gáz, de úgy vagyok ezzel, hogy inkább kizárom, mert jó ideig nem lesz ebben változás."
"Sok válságos pillanatot éltem át, amikor láttam, hogy rosszat csinálunk. (…) S hiába vigasztaltuk magunkat, hogy a „rossz ellen, a reakció ellen küzdünk, nagyon gyakran kibukkant a közvetve minket is érintő embertelenség." (Hegedüs i.m. 188. o.)
Hegedüs András 1955-re a "a történelem és a hatalom igézetében" a miniszterelnöki bársonyszékig is eljutott. Pünkösdi királyságát (melyben valójában éppen úgy Rákosi és köre urallkodott, mint azelőtt) a szabadságharc kitörése söpörte el alig másfél év múlva. Utolsó epiód szerepe a magyar történelem színpadán egyben pályafutásának morális mélypontja volt: október 28-án ő írta alá a szovjet csapatok behívását saját népe ellen – majd Moszkvába menekült saját népe elől.
Idősebb korábban alaposan átértékelte politikai karrierjét és eszméit, kíméletlenül szembenézve nem csak saját, de a kommunista rendszer bűneivel is. Az egykori elvakult sztálinista apparátcsikot 1973-ban már mint "jobboldali elhajlót", veszélyes rendszerellenes figurát zárták ki a Pártból, és vonták állambiztonsági megfigyelés alá.
Ha a Jóisten a mai rezsim ifjúbolsevikjainak is hasonlóan hosszú életet ad, még bőven lesz idejük szembenézni azzal, mit tettek hazájukkal. Mázsás teher lesz ez idős korukra, nem irigylem érte őket. De azért sajnálni se tudom. Mert az igazán pokolian nehéz súlyt mi és utódaink fogjuk cipelni, akiknek az általuk megmérgezett országot kell majd újra élhetővé tenni.