Japán a járvány harmadik hullámába lépett

Japán a járvány harmadik hullámába lépett

Japán a járvány harmadik hullámába lépett. November közepe óta növekszik az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma, a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosabbak, és inkább ne utazzanak sehova az ünnepek idején - írja a 444.hu.

Szerdán 2802 új esetet jelentettek, ami rekordnak számít Japánban. Koike Juriko tokiói kormányzó arra szólította fel a helyieket, különösen az időseket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat.

A magyar hatóságok a Pfizer vakcináját engedélyeztethetik a leghamarabb

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter túlesett éves meghallgatásán, ahol elmondta, hogy a német-amerikai vakcina engedélyezése akár már az év végén megtörténhet - írja a Népszava. Engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus-vakcinájának forgalmazását szerdán a kanadai gyógyszerfelügyeleti hatóság - számolt be az MTI.

A lap emlékeztet rá, hogy a koronavírus-járvány eddig még nem robbant be olyan súlyosan az országban, mint Európában és az Egyesült Államokban, de a fertőzöttek számának mostani megugrása arra utal, hogy a járvány újabb hulláma vette kezdetét.