Minden olaszországi sporteseményt felfüggesztettek

Minden olaszországi sporteseményt felfüggesztettek

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) valamennyi  sporteseményének megrendezését felfüggesztette április 3-ig - írja az Independet.

A szövetség egyúttal arra kérte az olasz kormányt, hogy ezt foglalja határozatba. Ez a döntés ugyanakkor nem érinti a klubok nemzetközi és a válogatottak mérkőzéseit, mivel azokat nem is szabályozhatja.
    
A CONI azzal indokolta a döntést, hogy minden intézkedés és körülmény az egészség védelmét szolgálja, amely elsődleges prioritás mindenki számára.
    
A CONI emlékeztetett arra, hogy a klubok és a nemzeti válogatottak nemzetközi mérkőzései felett nem rendelkezhet, ezért ezeket nem érinti a mostani határozat. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Juventus jövő kedden az Olympique Lyont fogadja, míg az Európa-ligában csütörtökön a Getafe lesz az Internazionale vendége, egy héttel később pedig a Sevilla érkezik az AS Roma otthonába.
    
A helyi olimpiai bizottság azt követően hozta nyilvánosságra határozatát, hogy Rómában tanácskozott a sportági szövetségek vezetőivel. A közleményben végezetül azt kérte, hogy a sportágazatot mind profi, mind amatőr szinten vonják be a gazdasági támogatási tervbe, hogy ezzel enyhítsék a koronavírus-járvány terjedésének negatív hatásait.
    
Olaszországban már eddig is komolyan befolyásolta a sporteseményeket a járvány. Számos mérkőzés elmaradt a labdarúgó-bajnokságban, de amelyeket megrendeztek, azokat is zárt kapuk mögött. A kerékpársportban elhalasztották a tirrén-adriai körversenyt és a világ egyik legjelentősebb egynapos versenyét, a Milánó-Sanremót, az alpesi sízők Cortina d'Ampezzóba tervezett világkupa-döntőjét is törölték. 

Ahogyan arról beszámoltunk, a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az Olaszország-Magyarország férfi vízilabda világliga negyeddöntőt is, valamint a két ország női válogatottjának összecsapását is.

A férfiak találkozóját eredetileg jövő kedden rendezték volna Firenzében, az Olasz Úszó Szövetség azonban hétfőn bejelentette, hogy további intézkedéséig felfüggeszti a bajnoki és a válogatott mérkőzéseket is.

Elhalasztották az olasz-magyar negyeddöntőt

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották az Olaszország-Magyarország férfi vízilabda világliga negyeddöntőt, valamint a két ország női válogatottjának összecsapását is. A férfiak találkozóját eredetileg jövő kedden rendezték volna Firenzében, az Olasz Úszó Szövetség azonban hétfőn bejelentette, hogy további intézkedéséig felfüggeszti a bajnoki és a válogatott mérkőzéseket is.