Medián: Rohamos a lemorzsolódás a Fidesz szavazótáboránál

Medián: Rohamos a lemorzsolódás a Fidesz szavazótáboránál

De nem az ellenzékhez vándorolnak a kormánypártokból kiábrándult választók.

A Fidesz–KDNP szavazói rohamosan lemorzsolódnak, ugyanakkor a tavaly áprilisi választáson összefogva indult ellenzék sem képes felmutatni előrelépést – derül ki a Medián legfrissebb, decemberben végzett közvélemény-kutatásából. A HVG-nek készített felmérés a választók pártpreferenciájában hónapok óta megfigyelhető tendenciák felerősödéséről tanúskodik.

A teljes szavazókorú népesség körében

háromnegyed év alatt 16 százalékpontos veszteséget mértek a kormányoldal támogatottságában.

A felmérés szerint a Fidesz–KDNP népszerűségcsökkenése mögött nem elpártolás, hanem elbizonytalanodás állhat: decemberben ugyanannyival nőtt a párt nélküli szavazók aránya, mint amennyivel a kormánypártok támogatottsága visszaesett.

Mindebből viszont az is következik, hogy

láthatóan az ellenzék pártjai továbbra sem képesek becsatornázni a Fideszből kiábrándult választókat.

Az országgyűlési választások során közös listán szerepelt hat ellenzéki párt szavazataránya ugyanis összesen csupán 21 százalékot tesz ki. Ez még mindig csupán kétharmada a kormánypártokat preferálók 32 százalékra rúgó arányának. 

A választókorú népesség 30 százaléka válaszolt úgy, hogy a jelenlegi politikai palettáról egyik pártra sem szavazna.

Továbbá a kutatás alapján a választani tudó biztos szavazók között decemberben 

  • 50 százalékon állt a Fidesz,
  • 12 százalékon a Demokratikus Koalíció,
  • 8–8 százalékon a Mi Hazánk és a Momentum,
  • 7 százalékon az Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
  • 5 százalékon a Jobbik,
  • 3 százalékon a Mindenki Magyarországa Mozgalom,
  • 2–2 százalékon A Nép Pártján, az MSZP és az LMP, és
  • 1 százalékon a Párbeszéd.

Szintén egy Medián-felmérésből derült ki novemberre, hogy a választások óta a teljes szavazókorú népességben jelentősen, 9 százalékponttal 48-ról 39 százalékra csökkent a Fidesz népszerűsége, de ez akkoriban sem az ellenzéki pártoknak kedvezett, hanem a párt nélküli, bizonytalan szavazók számát táplálta. Ahogy arra is fény derült, hogy a magyarok kétharmados többségének borúlátó a jövőképe, s ezen belül még a kormánypártiak negyedének is.