A budafoki szervezők azonban kitettek magukért: ahogy azt megszokhattuk, most is ingyen engedték be a szurkolókat, akik tömött sorokban igyekeztek a Promontor utcai stadionhoz. A meccs már vagy jó 10 perce tartott, mikor még mindig sok százan várakoztak kint, de ez nem a beléptetés számlájára írható - 2 másodperces gyors motozás után mindenki a sporttelep területén találhatta magát -, hanem a nagy érdeklődésnek köszönhető.
A hivatalosan 4000 fő befogadására alkalmas létesítményben szerintem alsó hangon is legalább 5 ezer ember gyűlt össze (a Budafok 3000 ingyenes emlékjegyet adott ki a mérkőzésre, de sokan anélkül jutottak be a stadionba), a hangulat pedig barátságosabb nem is lehetett volna. A hazai lelátókon számos fradista foglalt helyet, ami nem meglepő annak tükrében, hogy Budafok és a szomszédos 11. kerület jelentős része is a zöld-fehéreknek szurkol, de több olyan emberrel is találkoztunk, aki azért vett ki szabadnapot, hogy fradistaként eljöjjön az odavágón súlyos vereséget szenvedő, de becsülettel küzdő és lelkes szurkolótáborral rendelkező Budafoknak drukkolni, szkenneletlen fradistaként magam is így tettem. De csatlakoztak hozzánk olyanok is, akik alávetették magukat Kubatov Gábor ellenőrzésének, most mégis azért szorítottak, hogy a szimpatikus hazaiak gólt-gólokat szerezzenek.
A Budafok bátran kezdte a meccset, ennek ellenére - a játék képe alapján valóban - váratlanul a Fradi szerezte meg a vezetést a fiatal Kundrák találatával a 21. percben, ám Budafokot erősítő, egykori válogatott és ex-fradista Csizmadia Csaba egy remek lövéssel egyenlített. (Ezt beszámolókra alapozom, mert természetesen pont akkor mentem el sört venni -300 forintért!-, mikor a találat esett, így erről lemaradtam, csak a hatalmas ünneplést hallhattam.) A Fradi aztán 11-eshez jutott, amit Hajnal értékesített a 30. percben, három perccel később pedig ismét Kundrák volt eredményes, a címvédő Ferencváros így magabiztos vezetéssel mehetett a szünetre.
A Budafok viszont nem illetődött meg, bátor támadójátékkal jött ki a második félidőre, Kovács nagyszerű góljával (lövőcsel után tekert a hosszú sarokba) még a szépítés is összejött. Az egyenlítéshez sem hiányzott volna sok, ám a kihagyott hazai helyzetek után a Fradi Moutari góljával megszerezte a negyedik találatát, eldöntve a visszavágó sorsát is.
A közönségnek ez nem szegte kedvét, továbbra is buzdította a Budafokot, többször felhangzott a "bajnokcsapat" rigmus, emlékeztetve a játékosokat arra, hogy bár a két osztállyal feljebb játszó címvédő ellen nem jön össze a bravúr, az NBIII Közép csoportját azért sikerült magabiztosan megnyerni.
A meccset követően ráadásul az egyik hazai játékos a szurkolók előtt kérte meg párja kezét, így mindenkinek volt oka az ünnepre.
Csalódást talán csak a Fradi stábja okozott: az utcán több lelkes fiatal várta a híres játékosokat, őket azonban egyesével egy-egy szekuritis kísérte a buszhoz, ügyelve arra, hogy még véletlenül se beszélgethessenek a szurkolókkal - nem mintha ez szándékukban állt volna. Thomas Doll vezetőedző végül kapható volt néhány közös fotóra, ám amint valaki átölelte őt, kiabálni kezdett vele, hogy ne érintsék meg. Hiába, a sztárok már csak ilyenek.
Ide kéne egy lezárás valami mély tanulsággal, de mondom, 300 forint volt a sör. Legyen talán az, hogy egy hétköznap, munkaidőben rendezett NBIII-as csapat kupameccsére is ezrek voltak kíváncsiak, pedig ott új stadionsem épült, és végül semmiféle balhé, verekedés vagy Soros György sem robbant ki a két csapatnak egyszerre szorító drukkerek közt, pedig se vénaszkenneres beléptetés, se szurkolói kártya, se a személyes adatok megadása nem volt szükséges a belépéshez.