Lebukott, mielőtt terrorista lehetett volna

Őrizetbe vettek egy New York állambeli férfit, aki megkísérelt csatlakozni az Iszlám Államhoz.

A 44 éves, lackawannai illetőségű Arafat Nagi az elmúlt három év során két alkalommal is Törökországba repült, hogy onnan megpróbáljon átszökni Szíriába és beállni az IÁ fegyveresei közé. A férfi az utazásai előtt katonai jellegű felszerelést, egyebek között golyóálló mellényt és éjjellátó készüléket vásárolt.
 
A hatóságok szerdán átkutatták Nagi lakását, akit azzal vádolnak, hogy egy terrorszervezetet támogatott. 
 
Ugyancsak szerdán egy másik ügyben ártatlannak vallotta magát a Massachusetts állambeli Springfield bíróságán egy bostoni rendőr fia, aki amiatt vált hírhedté, hogy az IÁ nevében bombát szándékozott elhelyezni egy főiskolai étkezdében. A 23 éves Alexander Ciccolót július 4-én vették őrizetbe, miután négy fegyvert vett át az őt szemmel tartó Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik, beépített munkatársától.
 
Ciccolo azt állította az informátornak, hogy olyan pokolgépeket akart létrehozni, amilyeneket a terroristák a 2013-as bostoni maraton nézői között robbantottak fel. Lakásán a rendőrök részben elkészült robbanószerkezeteket találtak.