Mint megírtuk, Orbánék most éppen arra készülnek, hogy a kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) által közzétett felhívás szerint közel közel 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba, 35 évre. Érdekesség, hogy a Rogán Antal propagandaminiszter vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által létrehozott NKI-nek még honlapja sincsen.
Az Orbán-kormány már tényleg azzal védi az autópályák kiárusítását, hogy „de a Gyurcsány is"
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök kormánya 75 évre adta koncesszióba a repülőteret és külföldieknek, devizahitelre adta koncesszióba az M6-os autópályát, amin a magyar állam rengeteget veszített - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Nemrégiben pedig az is kiderült, hogy Nemzeti Koncessziós Iroda közlése szerint 10 évig nem nyilvánosak a sztrádakoncesszió háttérszámai.
Az NKI szerint 10 évig nem nyilvánosak a sztrádakoncesszió háttérszámai
A magyar kormány koncessziós eljárásban 35 évre átadná a hazai sztrádahálózat üzemeltetését, valamint a még hiányzó szakaszok építésének finanszírozási terhét a kormányzati szektoron kívül levő piaci szereplőknek, írja a Népszava. Az erről szóló tenderre jövő hétfőig jelentkezhetnek az érdeklődök, ezután már nem fogadhat be a pályázatot kiíró Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI).
Karácsony Gergely csütörtökön Facebook-oldalán írt arról, hogy
A főpolgármester posztjában emlékeztet: az Európai Unió joga és a magyar közbeszerzési törvény szerint is csak akkor köthető öt évnél hosszabb időre koncessziós szerződés, ha az ajánlatkérő számításokkal tudja bizonyítani, hogy az nem eredményez extraprofitot a pályázatot elnyerők számára.
A magyar kormány az autópályák 35 évre való kiprivatizálásával kapcsolatban titkolja ezeket a számításokat, szerinte nem véletlenül.
Ha ezek nyilvánosak lennének, a napnál világosabb lenne mindenki számára, hogy az elmúlt tizenkét év legnagyobb lopására készül Orbán Viktor kormánya: két generációra akarnak extraprofitot kijátszani a saját holdudvaruk számára. Már most szólok, úgy, hogy azt minden potenciális pályázó előre tudja és értse: a következő kormány nem fogja érvényesnek elismerni ezt a pályázatot, és egy fillér koncessziós díjat nem fog kifizetni sem Mészáros Lőrincnek, sem a Szíjjártó Pétert megjachtoztató Szíjj Lászlónak, sem a kínai állami építőipari vállalatnak, sem senkinek
– fogalmazott bejegyzésben Karácsony, aki az Európai Bizottsághoz fordul, hogy az indítson kötelezettségszegései eljárást a koncessziós pályázat miatt a magyar kormány ellen.