Majdnem ezer kockát vágnak sittre Kínában

A rendőrség által lefülelt kiberbűnözők bűncselekmények széles körében, összesen több mint 400 ügyben voltak érintettek.

A rendőrség által lefülelt kiberbűnözők bűncselekmények széles körében, összesen több mint 400 ügyben voltak érintettek. Többek közt pénzt loptak magánszemélyektől és bankoktól - áll a minisztériumi közleményben.

Egy alkalommal egy vietnami vállalat email-fiókjának feltörésével szerzett információkkal éltek vissza, és szereztek több tízezer dollárt. Egy másik esetben dél-koreai számítógépes kalózokkal együttműködve trójai programokkal, illetve adathalászattal dél-koreai állampolgárok bankkártya adatait szerezték meg, és éltek vissza velük.

A minisztérium bejelentette, hogy országosan 300 olyan létesítményt hoztak létre, amelyek segítségével megfigyelhetik a kiberbűncselekmények gyanúsítottjait, illetve bizonyítékokat gyűjthetnek. Arról is beszámoltak, hogy fokozni kívánják a nemzetközi együttműködést a területen.

Kínát rendszeresen érik bírálatok, elsősorban Washingtonból, amiért a hatóságok elnézik az ország területéről elkövetett internetes bűncselekményeket, s több alkalommal az is vád is elhangzott, hogy kormányzati felügyelettel, illetve e feladatra képzett katonák alkalmazásával hajtanak, hajtatnak végre elsősorban üzleti célú adatlopásokat. Peking ezt tagadja, és rendszerint azzal utasítja vissza, hogy az effajta bűncselekmények nehezen bizonyíthatók, s az ország különböző intézményei is a kiberbűnözők áldozatai.