Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő postások - jelentette be kedden Mircea Bulacu, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke.
A News.ro hírportál által idézett érdekképviseleti vezető szerint a román posta alkalmazottainak kétharmada minimálbérből él.
A szakszervezet ezért havi 400 lejes (kb. 32 ezer forint) nettó alapbéremelést és a "hűségpótlékok" 5-10 százalékos növelését követeli számukra.
Általános sztrájk lehet a vége
Bulacu az MTI szerint azt mondta, hogy amennyiben a posta vezérigazgatója nem kezd érdemi tárgyalásokat a postai alkalmazottak túlnyomó többségének érdekeit képviselő szakszervezeti szövetséggel, és nem találnak megoldást bérköveteléseikre, egy héten belül általános sztrájkot hirdetnek.
A BNS alelnöke szerint a posta megbénulása az ország lakosságának mintegy felére kiható következményekkel fog járni,
tekintettel arra, hogy a postások kézbesítik több mint ötmillió nyugdíjas járandóságát, ők juttatják el a jogosultaknak a szociális segélyeket és a munkaügyi minisztérium által folyósított egyéb támogatásokat, valamint a posta viszi ki országszerte a címzetteknek a bírósági idézéseket.
Az állami tulajdonban lévő posta részvényeinek 93,52 százalékát a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium, 6,48 százalékát pedig a kárpótlási vagyonalap, a Fondul Proprietatea birtokolja.
A 23 ezer alkalmazottat foglalkoztató román posta a 19 millió lakosú országban mintegy 5500 fiókkal rendelkezik, a 2022-es évet pedig 1,46 milliárd lejes üzleti forgalom mellett 11,3 millió lejes nettó nyereséggel zárta.
Másutt is béremelést sürgetnek
Ismeretes, nem csupán ilyenformán állnak ki magukért Romániában, ugyanis a napokban Bukarestben sok ezer orvos és ápoló gyűlt össze, és inflációkövető béremelésért tüntettek a szakszervezet felhívására.
Nemrégiben pedig egy másik társadalmi csoport, a romániai önkormányzati dolgozók döntöttek úgy, hogy figyelmeztető sztrájkkal és túlbuzgósággal adnak hangot bérköveteléseiknek.
(Címlapkép: Postás kézbesít Budapesten 2022. október 14-én. MTI/Balogh Zoltán)