Márciusban állhat forgalomba az első felújított metrószerelvény

A 3-as metró járműtelepén tartott sajtótájékoztatón a felújított szerelvény prototípusát mutatták be az újságíróknak. Kiderült: befejeződtek a szükséges tesztek, így a szerelvény az alagútban is megkezdheti a próbafutásokat. A tartampróbát üzemidőn kívül végzik majd, így az nem befolyásolja a metró utasforgalmi üzemét.
    [fb_pages_codes:budapest]
A BKV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által felügyelt tesztsorozaton 15 ezer kilométert kell a szerelvénynek lefutnia hibamentesen, ezt követően kaphatja meg a típusengedélyt és indulhat meg a sorozatgyártás. Az orosz partner vállalása szerint a jármű jövő januárban szerezheti meg a típusengedélyt.
    
Bolla Tibor elmondása szerint a következő hónapokban két újabb szerelvény érkezik Budapestre, majd havi két újabb szerelvényt szállíthat le az orosz gyártó.
    
A metrók eredeti gyártója, a Metrowagonmash újítja fel a 222 kocsit 219 millió euróért, az utolsó szerelvény 2018 második felében érkezhet meg Budapestre.
 
A vezérigazgató hangsúlyozta: új, energiavisszatápláló meghajtó rendszerrel szerelik fel a kocsikat, emiatt alacsonyabb lehet az üzemeltetési költség és az alagút sem fog felmelegedni. A 2-es vonal szerelvényeihez igazították a külső és belső színvilágot, az utastérbe nem került klíma, mert Bolla Tibor elmondása szerint jelentős többletköltséggel járt volna.

Ne kockáztassa a budapestiek épségét, írja alá az M3-as metró felújítását követelő petíciót

Az ellenzéki néppárt szerint az M3-as metró felújítását legalább 25 év óta halogatják, miközben ez nem csak a főváros, hanem egész Magyarország legforgalmasabb tömegközlekedési vonala. Most éppen az Orbán-kormány nem tesz semmit érte, pedig volna rá lehetősége, ehelyett emberek százezreinek a biztonságát teszi kockára.