Megszólalt a MÁV vezérigazgatója, akit Lázár János váltott le

Megszólalt a MÁV vezérigazgatója, akit Lázár János váltott le

A több éves késést produkáló vasúttól Pafféri Zoltán távozik, és Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese veszi át az irányítást. A miniszternek is üzent, de szerinte „a pohár félig tele van”.

Megszólalt a MÁV-vezér, akit leváltott Lázár János - írja a hvg.hu.

A közlekedésért felelős miniszternek üzent Pafféri Zoltán, a bejelentésre a LinkedInen reagált, megerősítve, hogy a megbízatása a cégcsoport átalakításának előkészítésével véget ér.

„Miniszter úrnak köszönöm az eddigi bizalmat, az együttműködést és a sajtótájékoztatón rólam mondott, elismerő szavait. És különösen köszönöm annak az 53 ezer munkatársamnak, akivel az elmúlt két és fél évben egy évtizednyi változást tudtunk végrehajtani és megalapozni. Megtiszteltetés volt velük szolgálni”

- fogalmazott a távozó Pafféri.

„A pohár félig tele van!”

- értékelt, hozzátéve: „Teli eredménnyel, amit a kihívások ellenére is elértünk. Erre pedig a kollégáink tudásának, tehetségének és teljesítményének köszönhetően voltunk és vagyunk újra meg újra képesek – a vasutasok és autóbuszosok közösségének köszönhetően. Köszönöm, hogy egy lehetek közületek.”

Lázár János pénteken bejelentette, új rendszer és új menedzsment kell a MÁV-hoz, ezért szeptember 1-től leváltja a vezérigazgatót.

Lázár emellett egy ötpontos közlekedési akciótervet is belengetett

1. Ebben új személyszállítási törvényt ígért,

2. új vasútpálya-építési programot,

3. új járműveket beszerzését,

4. az utasok komfortérzetének erősítését, és

5. azt tervezik, hogy újjászervezik a MÁV-ot és leányvállalatait.

Ugyanakkor az építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, Pafféri Zoltán távozik posztjáról, helyére pedig Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese kerül, ő veszi át az irányítást.

Lázár János a tájékoztatón elismerte, hogy nem a tömegközlekedés volt a fókuszban az elmúlt években, azt sem tagadta, hogy kötött pályára csak uniós forrást költöttek. Beismerte azt is,

a megoldás egyelőre az, hogy buszokkal váltjuk ki a vonatokat. 50 éves járművekkel nem tudunk nekivágni a 40 foknak

- jelezte az Orbán-kormány tagja.

A MÁV mérlege: 5 év 8 hónap késés egy év alatt

5 év 8 hónapnyi késést hozott össze a MÁV pusztán egy év leforgása alatt - mutatott rá még múlt héten Facebookon elérhető videójában Bencze János.

A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette: 10 nap alatt több mint 10 ezer szerelvény késett, és 560 el sem indult.

És ezután azt halljuk, hogy a magyar vasút eléri az európai szintet

- jegyezte meg Bencze, hozzáfűzve, holott a Fidesz ezt ígérte, de ehelyett "totális káosz" lett a végeredmény.

A jobbikos szakpolitikus arról is beszélt, hogy az autósoknak pedig azt mondják, ha drága az üzemanyag, akkor használjanak tömegközlekedést.

"De hogyan érjünk be időben a munkahelyre vagy orvoshoz, ha még abban sem lehetünk biztosak, hogy a vonat időben elindul?"

- tette fel a kínzó kérdést Bencze János.

(Címlapkép: Lázár János építési és közlekedési miniszter érkezik a MÁV Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának alakuló ülésére a MÁV budapesti székházban 2023. május 15-én. MTI)