Miattad kellett elhagynunk az országot – nem örültek a londoni magyarok Gyurcsánynak

Keményen kiosztották a kint élő magyarok a DK elnökét londoni fórumán, rendőrökkel vezetették ki kritikusait.

Gyurcsány stand upját azzal indította, hogy bár kerestek, de nem találtak Londonban „No go zónát” majd a jelenlévőket a népszavazástól való távolmaradásra kérte. Ekkor a hallgatóság soraiból egy felháborodott kint élő magyar azt mondta:

Elnézést, nem szégyelli magát? Tönkreteszik az országot teljesen, nekünk ide kellett menekülnünk, ezek után meg idejön prédikálni?

Egy másik Gyurcsánnyal láthatóan nem túlságosan szimpatizáló szintén kint élő férfi pedig felajánlotta a DK elnökének, hogy szívesen elviszi egy „No Go zónába”. Ez már sok volt az egykori miniszterelnöknek és ekkor megszakította a beszédét, majd megőszült szimpatizánsai közé menekült.

Ezután információink szerint a személyzet tagjai kihívták a rendőröket, akik kivezették a DK-sok számára kellemetlen résztvevők egy részét. Gyurcsány így már nyugodtabb körülmények között oszthatta meg veretes gondolatait a jelenlévőkkel. Ám sok oka így sem maradt az öröme, mert bőven voltak még az ellentáborból a sörözőben, akik aztán ismételten kellemetlen kérdésekkel bombázták a DK elnökét.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=bDrkTgdh7NI&feature=youtu.be]

Sörrel a kezében hülye nácizott Molnár

A lapunk birtokába jutott felvétel tanulsága szerint Molnár Csaba lerasszistázta és „hülye nácinak" nevezte a nemtetszésüket kinyilvánító magyarokat, akik ezt kikérték maguknak.

„Ha rasszista lenne, nem dolgozhatna Angliában, feketékkel és minden más nációval”

[video:https://www.youtube.com/watch?v=dQEucml22hA&feature=youtu.be]

A lőtéri kutyát sem érdekelte Gyurcsány Londonban

A rendezvényen mindösszesen negyvenen vehettek részt, ám sokan nem azért érkeztek, hogy bólogassanak és tapsoljanak a DK elnökének.

Gyurcsány Facebook-oldalán a helyzetet azzal akarta menteni, hogy a magyar követség dolgozóit gyanúsította meg „hangoskodással”.

A találkozó elején három ember iszonyatosan hangoskodott. A többi magyar a londoni nagykövetség munkatársait ismerte fel bennük. Mikor felismerték őket, megszégyenülve, sietve távoztak. De meg lehetnek ijedve Orbánék a népszavazás miatt, ha erre használják a nagykövetséget. Silányok vagytok.

Ezzel szemben lapunk úgy tudja, hogy a nagyjából tíz főt számláló ellentábor tagjainak semmi közük a magyar követséghez, csupán Londonban élő nemzeti érzelmű magyarokról van szó. Gyurcsány állításaival szemben pedig az igazság az, hogy csupán rendőri felszólításra hagyták el a helyszínt, és egyáltalán nem voltak megszégyenülve.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=nslgZQGMn5k&feature=youtu.be]

A külügy is cáfolta Gyurcsány állításait

„Hallottunk mi is arról, hogy Gyurcsány Ferenc rendezvényén volt valami nézeteltérés, azt tudom ezzel kapcsolatban mondani, hogy a magyar nagykövetség egyetlen alkalmazottja sem vett részt az eseményen” - Menczer Tamás, sajtófőnök, Külgazdasági és Külügyminisztérium.