Amikor kétfarkúék első plakátjai 2006-ban megjelentek, nagyon jókat röhögtem rajtuk, 2010-ben pedig jogtipró szemétkedésnek tartottam, hogy pártként való bejegyzési kérelmüket visszadobták. Remekül mulattam a a magyar nyilvánosságot egy évtizede "választási szakértőként" terrorizáló Tóth Zoltán felháborodásán is, aki tizenkét évvel ezelőtt "erkölcstelennek és demokráciaellenesnek" nevezte a Kétfarkú Kutyapártot, mert úgy gyűjtöttek ajánlásokat, hogy előre világossá tették: eszük ágában sincs elindulni a választásokon.
Pedig valójában a helyzet az, hogy az MKKP akkor viselkedett tisztességesen és demokratikusan - idén viszont nagyon nem.
Most ugyanis elindulnak, országos listát is állítanak - és ez így már egyre kevésbé vicces.
A kétfarkúaknak vannak zseniális, tök jó, közepes, és kifejezetten gyenge poénjai is (Az agyondicsért és osztogatott köztévés kotkodácsolás inkább az utóbbi kategóriába tartozott, még, ha az ötből fél percig tényleg szórakoztató is volt.) Ők a szegényember Holló Színháza, és egy humorista társulattól amúgy se várhatjuk el, hogy az egész előadás alatt guruljunk a röhögéstől. Csakhogy ezt a műsort nem a Comedy Centralon, vagy a Dumaszínházban nézzük - ezen a színpadon a jövőnk dől el. És ez az, amiről kutyáéknak az égvilágon semmi mondanivalója nincs. A trollkodás, az áthallásos és metahumorkodások mögött valójában egyetlen üzenet van:
az MKKP azt ígéri, hogy senkit és semmit nem képvisel. Téged sem. És ezt biztosan be is fogják tartani.
Tökéletesen érthető, ha a Mariana-árok fenekét átszakító mélységbe süllyedt magyar közélet láttán egyre többen érzik úgy, hogy "pont ennyit ér ez az egész", hogy "legalább tükröt tartanak", hogy "ma már úgyis csak így lehet". Nem beszélve azokról a fiatalokról, akiknek a nagy részét egyáltalán nem mozgatja meg a politika, akik közül sokan csak ezekben a hetekben szembesültek igazán azzal, hogy áprilisban húzhatnak valahová egy ikszet a szavazólapon. Akik úgy érzik, a pártok semmit nem kínálnak nekik, csak ostoba gyűlölködést, sárdoblást, és meddő választási matekot. Ami azt illeti, 18-19 évesen engem se győztek volna meg. Az abszurd baromkodást, a trollkodást, az überlaza mindenbe beleszarást viszont imádtam volna.
Az én első szavazatomat simán begyűjthette volna a Kétfarkú. És ezzel még annál is jobban átvágtak volna, mint azok, akikre végül viccpárt hiányában voksoltam.
Az MKKP az előző két választás idején tényleg menő volt, mert azt tették, ami egy viccpárt dolga: viccesek voltak. Aztán nem indultak el a választásokon. Most viszont nagyon is indulnak. Na, most a helyzet az, hogy
azt a szervezetet, amelyik nem akar semmit, nem képvisel senkit, mégis a voksodat kéri, kamupártnak hívjuk. Azzal, hogy kutyáék a plakátokról felmásztak a szavazólapra, pontosan ilyenek lettek.
És ezen az sem változtat, hogy nyíltan felvállalják a semmit, és még az sem, ha ezt jobb pillanataikban szórakoztatóan is teszik.
Gyurcsány Ferenc sem volt jobb arc attól, hogy "legalább bevallotta", hazudott reggel, éjjel, meg este, aztán elkúrta. A hazudozás és az elkúrás ettől még hazudozás és elkúrás marad. A semmi, meg semmi marad.
Mert a gurgulázó, térdcsapkodó röhögés, a cinkos összemosolygás, a LOL, az ROTFL, a "sírok" a és a "szakadok" mögött valójában nem áll semmi,
csak az epekeserű, tátongóan üres cinizmus.
Az, amit a zseniális "Megáll az idő"-ben a piás Bodor fogalmazott meg:
"Még a szar is le van a szarva."
Az elmúlt ötven év leglazább beszólása, ami nem csak bitang jól hangzik, de bármikor, bármire idézhető is.
Csak, hát, erre a poénra nagyjából rá is ment ez az ötven év.
A magyar politika az elmúlt 28 évben bőven rászolgált, hogy leszarjuk. De a hazánk nem. És Te sem, aki talán majd azért kell, hogy leéld az életedet ebben a nyomorult, aljas és pitiáner rendszerben, mert 2018 áprilisában azon a pár százaléknyi poénból leadott szavazaton múlt, hogy nem sikerült leváltani.