Mosolya buktathatja meg a török minisztert

Két öngyilkos merénylő robbantott szombaton Ankara központjában a főpályaudvarnál ahol nagy tömeg gyülekezett egy kurd párti ellenzéki demonstrációra. A terrortámadás 86 halálos áldozatot követelt. 
 
Az igazságügyi miniszter néhány órával később nyilatkozott a médiának. Ekkor készült az a felvétel, amelyen Kenan Ipek
szélesen mosolyog, miközben kollégája egy, a tragédiával kapcsolatos kérdésre válaszol.
A videó órák alatt bejárta az internetet, és hatalmas felháborodási hullámot váltott ki. 
 
 
Kemal Kiliçdaroğlu, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője találkozót kért Ahmet Davutoglu török miniszterelnöktől, ahol Ipek azonnali távozását követelte
"A társadalom súlyos traumán megy keresztül, és eközben az igazságügyi miniszter mosolyog. Az igazságügyi miniszter nem maradhat a hivatalában."
 - szögezte le a politikus. A kormányfő azt ígérte, kivizsgálják az ügyet, és hamarosan dönteni fog minisztere sorsáról. 
 
A kínos incidens különösen rosszkor jött a török kormánynak. Sokan ugyanis azzal vádolják Erdogant és körét, hogy ők szervezték a merényletet, Isztambulban vasárnap tízezer ember ment az utcára, sokan ilyen értelmű táblákat tartva a magasba.
 
Davutoglu szerint viszont a támadást az Iszlám Állam, vagy pedig a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) követhette el. 
 
"Egy ideje már kaptunk olyan hírszerzési információkat PKK-ról és az Iszlám Államról, hogy öngyilkos merénylőket küldenek Törökországba, azzal a céllal, hogy káoszt idézzenek elő az országban" - mondta a miniszterelnök. 
 
Egyébként meglehetősen valószínűtlennek tűnik, hogy a kormány éppen a kurd-török feszültség kiéleződése idején szervezne robbantást - ráadásul a fővárosban. Persze legalább ennyire abszurdak Davatoglu vádjai is a PKK-val szemben. A kurd terrorszervezet valóban nem válogat az eszközökben, ám az a legnagyobb rosszindulattal is nehezen hihető, hogy véres tömeggyilkosságot követnének el a sajátjaik ellen. A kurd nacionalisták és a kormány közötti kommunikációs háborúban azonban már hónapok óta bevett gyakorlat a különböző merényletek egymásra kenése.