A Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint Lázár János világörökségi ügyekért is felelős építési és közlekedési miniszter kérésére törölték a földhivatalban a tokaj-hegyaljai ingatlanok tulajdoni lapjáról az állam elővásárlási jogát – írta meg a 24.hu.
Az ügyet a rendőrségnek továbbította a legfőbb ügyész.
A minisztérium azzal kapcsolatban adta ki a sajtóközleményt, hogy Polt Péter feljelentésként kezelt egy az üggyel kapcsolatos képviselői kérdést. Általában így szokta elkerülni, hogy válaszolnia kelljen. A DK-s Vadai Ágnes szerette volna megtudni, hogy
• az állam miért nem élt elővásárlási jogával, amikor Orbán Ráhel tokaj-hegyaljai földbirtokot vett,
• és miért törölték az erre vonatkozó kitételt.
A legfőbb ügyész feljelentésként kezelte a kérdést, és továbbította a rendőrségnek. Az ilyen kényes ügyekben a hatóság általában rövid úton lezárja az ügyet.
A minisztérium nem említi név szerint Orbán Ráhelt, de ki lehet következtetni, hogy a minisztérium lányának földjeiről van szó:
A törvény egyértelműen rögzíti, hogy a világörökségi területen lévő ingatlanokon az államot – a lakhatás céljára szolgáló épületet (lakás, lakóház), valamint a földet kivéve – más jogosultakat megelőzően elővásárlási jog illeti meg.
Az elővásárlási jogok eltörlését így indokolták: „Mivel az érintett mezőgazdasági ingatlanokra a törvény szerint nem vonatkozik világörökségi státusz miatti állami elővásárlási jog, ezért a földhivatal a világörökségért felelős miniszter megkeresésére törölte azt a tulajdoni lapokról”.
A minisztérium önmagával ellentmondásban azt állítja, hogy a törlés jogszerű volt, illetve hogy az érintett földterületek vonatkozásában az államnak továbbra is fennáll az elővásárlási joga, ahogy valamennyi mezőgazdasági terület esetében is. Ez a földforgalmi törvényben meghatározott elővásárlási jog jóval gyengébb jogosítványokat jelent, mint a világörökségi ingatlanok esetében.
Arról a 94 hektárnyi szőlőbirtokról van szó, amit Orbán Ráhel 2023 áprilisában vásárolt Tokaj Hegyalján 600 millió forintért. A miniszterelnök lánya a szerződés aláírását követő három banki napon belül átutalta a vételárat.
(Címlapkép: Patricius Borház/facebook)