Nem is igaz, hogy a Volkswagen 30 vezetője érintett lenne a dízelbotrányban :)

Legalábbis a gyár szerint, azonban a német sajtó egészen másképp tudja.

A Der Spiegel című német hírmagazin az internetes oldalán szerdán közzétett cikkében azt írta, hogy jóval több felsővezető tudott a károsanyag-kibocsátási értékeket manipuláló szoftverről, mint amit korábban a vállalatvezetés "kis csoportot" emlegető megnyilvánulásai sugalltak.
 
A Volkswagen belső és a Jones Day amerikai ügyvédi iroda párhuzamosan végzett, a személyes felelősség megállapítására irányuló vizsgálatának előzetes eredményei arra utalnak, hogy "az emissziós csalás egyáltalán nem egy kis csoport műve volt, miként azt a vállalat állította". "A Volkswagen több tucat menedzsere érintett volt, az ügyet jól ismerők 30 személyről beszélnek, akiket fel kell függeszteni a munkavégzés alól" - írta a Der Spiegel.
 
"Ez a szám teljességgel megalapozatlan" - jelentette ki a Volkswagen wolfsburgi központjának egyik szóvivője a Spiegel értesüléseire reagálva.
 
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A VW elismerte a csalást, amely világszerte mintegy 11 millió, EA 189 típusú dízelmotorral üzemelő járműre terjedhet ki.
 
A 78 éves történetének legnagyobb botrányába keveredő német vállalat azt ígérte, hogy az ügy minden részletére fényt derít. A botrány kipattanását követő napokban több vezető, köztük a Volkswagen felügyelőbizottságának tagjai "személyek kis csoportjára" hárítottak minden felelősséget, köztük - német sajtóértesülések szerint - az Audi és a Porsche kutatásért és fejlesztésért felelős igazgatóira.
 
A Volkswagen-csoport hivatalosan és nyilvánosan mindeddig egyetlen felelőst sem nevezett meg a csalásért felelős személyként.
 
A Skoda Auto, a Volkswagen leányvállalata szerdán jelentette be, hogy saját kérésére távozik a konszerntől Winfried Vahland, akit a dízelbotrányt követő vezetőcserék keretében a Skoda Auto vezérigazgatói posztjáról helyeztek át a Volkswagen-csoport észak-amerikai részlegének élére. A Skoda Auto hangsúlyozta, hogy a vezérigazgató döntése nem függ össze a dízelbotránnyal.