Csúszás: nyár végéig forgatják Rákay Philipék 4,7 milliárdos Petőfi-filmjét, 2024 tavaszán kerülhet moziba

Csúszás: nyár végéig forgatják Rákay Philipék 4,7 milliárdos Petőfi-filmjét, 2024 tavaszán kerülhet moziba

Várhatóan augusztus végén fejeződik be a március ifjakról készülő Most vagy soha! című film forgatása, a magyarországi mozipremier 2024 tavaszán várható – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.

Mindez azért is érdekes, mert eredetileg az lett volna a cél, hogy a film a költő-forradalmár Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójára, 2023-ra a mozikba kerüljön.

Áprilisban derült ki egyébként, hogy a Filmintézet újabb 200 milliós támogatást ítélt meg a Rákay Philip-féle Petőfi-filmnek, ami amúgy 4,5 milliárd forintból készül.

Mint írják, a film 86 napot felölelő forgatása többezres statisztériát vonultat fel, a jeleneteket részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban rögzítik. A forgatás döntő, a 19. század közepi Pest és Buda emblematikus helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek között korhű, méretarányos formában kapott helyet a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája, a Nemzeti Múzeum előtt elterülő sáros vásártér, és az körülötte lévő utcák, sikátorok, illetve a várost kettészelő Duna és az akkoriban azon átívelő hajóhíd is.

Pénz nem számít: újabb 200 milliót kapott Rákay Philip az amúgy 4,5 milliárdos Petőfi-filmjére

Mint arról beszámoltunk, január végén derült ki, hogy "grandiózus történelmi kalandfilm" készül Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napjáról, az 1848. március 15-i eseményekről szóló film gyártására a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg.

A közlemény a szereplőgárdára is kitér. Ezek szerint Petőfi Sándort például Berettyán Nándor, a Karinthy Színház tavaly kinevezett, alig 30 éves igazgatója, míg Szendrey Júliát Mosolygó Sára formálja meg.

Továbbá

  • Jókai Mórt a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, Koltai-Nagy Balázs;
  • Vasvári Pált a budapesti Nemzeti Színházban játszó Fehér Tibor;
  • Irinyi Józsefet a Vígszínházas Ertl Zsombor;
  • Bulyovszky Gyulát a több hazai tévésorozatból is ismert Molnár Gusztáv;
  • Vajda Jánost a Pécsi Nemzeti Színházban fellépő Reider Péter;
  • Vidats Jánost a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatához tartozó Hajdu Tibor,
  • Degré Alajost a budapesti Nemzeti Színházban játszó Berettyán Sándor,
  • Irányi Dánielt pedig az Örkény Színházban színpadra lépő Novkov Máté alakítja.

A császári titkosrendőrséghez tartozó Farkast Horváth Lajos Ottó Jászai Mari-díjas színész, magyarországi császári-királyi főhadparancsnokságot vezető Léderer Ignácot Lukács Sándor Kossuth-díjas színész játssza.

Az események sűrűjébe keveredő pesti nyomdatulajdonost, Landerer Lajost Szerednyey Béla alakítja, míg Emich Gusztávot Nagy Sándor személyesíti meg.