Le Pen tagadja az OLAF sikkasztási vádját

Le Pen tagadja az OLAF sikkasztási vádját

Marine Le Pen, a francia elnökválasztás jobboldali szuverenista jelöltje visszautasította hétfőn az Európai Parlament azon vádjait, miszerint ő és pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek tagjai mintegy 600 ezer eurónyi uniós közpénzt elsikkasztottak brüsszeli képviselőségük idején.

„Természetesen vitatom a vádakat, amelyekről nincs is tudomásom, s ez már önmagában problémát jelent jogállami szempontból, miután semmilyen bizonyítékot, semmilyen részletet nem adtak át nekem, a kéréseim ellenére” – mondta újságírói kérdésre Le Pen hat nappal az elnökválasztás második fordulója előtt a nyugat-franciaországi Saint-Pierre-en-Auge településen tett látogatásán.

A Mediapart francia tényfeltáró portál szombat este tette közzé az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) egyik újabb jelentését, amelyet az AFP hírügynökség értesülése szerint március 11-én kapott meg a párizsi ügyészség, az Európai Parlament pedig a következő hetekben fogja kérni az összeg visszafizetését.

Az OLAF 2016-ban indított vizsgálatot és 2021 márciusában írásban kérdezték ki Marine Le Pent a 617 379,77 eurós összegről a Médiapart szerint.

A jelentés szerint Marine Le Pen 2004 és 2017 közötti európai parlamenti képviselősége idején nem jogszerűen használt fel 136 993,99 eurónyi brüsszeli forrást, míg apja, Jean-Marie Le Pen 303 545,76 eurót sikkasztott el. A jelentés egy harmadik képviselőjét is említi a pártnak, Bruno Gollnischt 43 257 euró törvénytelen elköltésével gyanúsítják, míg a párt alelnöke, Le Pen volt élettársa, Louis Aliot 2493,22 euróval nem tudott elszámolni. A Nemzet és Szabadság Európája elnevezésű jobboldali pártokat tömörítő csoport ellen pedig 131 089 euró elsikkasztása a vád.

Sikkasztással vádolja Le Pent az OLAF

Sikkasztással vádolta meg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a franciaországi elnökválasztás második fordulója előtt egy héttel Marine Le Pent és több párttársát, köztük az elnökjelölt apját is - számol be a Guardian. Az OLAF jelentése szerint mintegy 620 ezer eurónyi uniós forrással élhettek vissza az érintettek, amikor még európai parlamenti képviselőként tevékenykedtek.

A Mediapart szerint a jelentésben felsorolt tények büntetőjogi eljárást vonhatnak maguk után a volt képviselők ellen az uniós források nem jogszerű felhasználása miatt. Az OLAF „csalást, hamisítást, bizalommal való visszaélést és sikkasztást” említ az európai közpénzeknek a nemzeti politikával kapcsolatos vagy személyes felhasználása miatt, túlszámlázásokkal vagy fiktív szolgáltatások kiszámlázásával a Nemzeti Tömörüléshez közelálló cégek által.

A cikk példákat is említ: az Európai Parlament

több mint 23 ezer eurót térített vissza promóciós tárgyakért (táskák, tollak, kulcstartók),

amelyek a Nemzeti Tömörülés elődjének, a Nemzeti Frontnak a székházába szállítottak ki a 2014-es lyoni pártkongresszus előtt. Ugyanebben az évben Marine és Jean-Marie Le Pen is

bemutatott egy 5 ezer eurós számlát egy olyan saját internetes oldal létrehozásáról, amely a cikk szerint soha nem létezett.

A pártalapító Jean-Marie Le Pen 2016-ban néhány nappal szilveszter előtt

129 üveg bort és pezsgőt rendelt több mint 8 ezer eurós értékben, s a számlát az Európai Parlamentnek nyújtotta be.

A szállítmányból 113 üveget közvetlenül a Le Pen család egyik villájába szállítottak ki, s Jean-Marie Le Pen „egyetlen bizonyítékkal sem szolgált arról, hogy a rendelésnek köze lett volna európai parlamenti tevékenységéhez” – írta a Mediapart.

Marine Le Pen esetében a cikk megemlít egy 2010-ben benyújtott visszatérítési kérelmet 5 ezer eurós értékben szállodai számlákról a párt 13 vezetőjének. Egyikőjük maga fedte fel az OLAF-nak, hogy az utazáson valójában a pártelnökségi választást készítették elő.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke szerint „a franciák nem fognak az Európai Unió és az európai intézmények csapdájába esni, amelyek beavatkoznak az elnökválasztási kampányba azért, hogy tönkretegyék Marine Le Pent”. A pártelnök vasárnap az Európa1 rádió és a Cnews hírtelevízió közös műsorában beszélt erről.

Marine Le Pen ellen 2017 júniusa óta már folyik egy eljárás a pártja állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztensi állásainak ügyében, amelyben közpénzek elsikkasztásával vádolta meg a párizsi ügyészség.

Az Európai Parlament szerint Marine Le Pen több év alatt 339 ezer eurót fizettetett ki Brüsszellel az asszisztensének, aki azonban nem a képviselői irodában, hanem a pártnak dolgozott. Catherine Griset 2010 és 2016 között volt papíron a pártvezér brüsszeli munkatársa, valójában azonban ő Le Pen személyi asszisztense és kabinetfőnöke évtizedek óta. A gyanú szerint a Nemzeti Front (a Nemzeti Tömörülés elődpártja) mintegy húsz alkalmazottját – uniós parlamenti asszisztensi szerződésekkel lefedve – brüsszeli pénzekből fizették ki.

(MTI)