Sokáig fehér folt volt a történelemben a Délvidék első világháború utáni megszállásakor a magyarok ellen elkövetett 1919-es szerb atrocitások ügye, de ebben az évtizedben már megkezdődött ebben a tárgyban is a történészi kutatómunka, az 1990-es évek óta pedig már rendszeresek lehetnek a helybeliek megemlékezései az 1944-ben történtekre is.
Az 1918 novemberében a Károlyi-kormány és az antant között megkötött belgrádi fegyverszüneti egyezmény végrehajtása során decemberben a Szegedtől nem sokkal délebbre húzódó demarkációs vonalakig a szerb hadsereg jelentős magyarlakta területeket szállt meg, köztük még Baját és Pécset is. Ekkor került szerb fennhatóság alá a későbbi határtól mintegy 50 kilométerre délre, Magyarkanizsa és Zenta között lévő Adorján is - mondta el a szakember.
A mintegy 3-4000 lelkes színmagyar faluban 1919. január 17-én a magyarok megöltek három szerb katonát, aminek az előzménye lehetett, hogy a katonák lövöldöztek a településen, házak ablakain is belőttek. A források szerint az elkövetők és az áldozatok is részegek voltak, továbbá feszültség forrása lehetett az is, hogy a dohánytermelő vidéken a megszállók füstölnivalóhoz akartak jutni, ahogy az eseményeket megörökítő plébános írta: "a dohány csalta őket ide".
A gyilkosságok három magyar elkövetőjét a szerb hatóságok nyomban név szerint azonosították, de nem tudták kézre keríteni. Másnap, január 18-án a szerb katonaság géppuskákkal, ágyúkkal bevonult Adorjánba és "a gyilkosok atyafiait és teljesen ártatlanokat", összesen 45 helybélit összefogdostak és Magyarkanizsára hurcoltak. Harmadnap, vasárnapra virradó éjszaka a szerb katonák körülfogták Adorjánt, felgyújtották a házak végében összerakott takarmányt, és
lelőtték, aki oltotta a tüzet, vagy menekült.
Olyan is volt, akit szuronnyal döftek le.
A nyolc áldozat közül kettő nő, többségük pedig hatvan év körüli
- derült ki a korabeli feljegyzésekből.
A szerb katonák bántalmazták a fegyvertelen lakosokat,
köztük egy kismamát is, aki egy nappal korábban hozta világra gyermekét.
A helybeliek elmenekültek, a hadsereg pedig 20-án az elnéptelenedett falu házait fosztogatta. Néhány nap múlva aztán a Magyarkanizsára hurcoltak többségét elengedték.
"Így lakolt meg Adorján lakossága 3 hencegő fiatalember értetlen és oktalan hősködéséért" - olvasható az adorjáni Sarlós Boldogasszony római katolikus plébánia évkönyvében. Szintén innen tudjuk az áldozaton névsorát is.
"Apró Péter földműves. 30 éves, rk. vallású, felesége Magda Viktória. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Milutinovics István földműves. 60 éves, rk. vallású, felesége Sarnyai Krisztina. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Milutinovics János földműves. 60 éves, rk. vallású, felesége Sóti Rozália. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Milutinovics szül. Sarnyai Krisztina földműves. 55 éves, rk. vallású, férje Milutinovics István. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Nagy Erzsébet földműves. 36 éves, rk. vallású, férje Benák Ferenc. Elhunyt 1919. február 22-én – az 1919. január 19-ei események áldozata.
Pósa Vince földműves. 54 éves, rk. vallású, felesége Borsos Erzsébet. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Sóti György földműves. 60 éves, rk. vallású, felesége Milutinovics Anna. Elhunyt lőtt sebtől eredő belső vérzés és megégés következtében 1919. január 19-én Adorjánon.
Sóti Róza földműves. 56 éves, rk. vallású, férje Milutinovics János. Elhunyt 1919. március 23-án – az 1919. január 19-ei események áldozata."
Az atrocitások sértettjeinek a helyi magyar közigazgatás néhány hónap múlva 500-500 koronás segélyt adott - mondta el Molnár Tibor.
A szakember felidézte: az első világháború után Délvidéken nem nagyon történt hasonló, szerb katonák által elkövetett vérengzés, ám sokkal súlyosabb és kiterjedtebb formában megismétlődött mindez a következő világégés végén. Csak Adorjánban
mintegy félszáz embert végeztek ki a Tito vezette jugoszláv partizánok,
akiknek egy része környékbeli lakos volt, mi több, az elkövetők közt még magyarok is akadtak.
Az 1944 október 31-ei vérengzés nem is annyira nemzetiségi, mint inkább ideológiai alapú lehetett - jegyezte meg a téma kutatója.
A második világháború végén elkövetett atrocitásokról az 1990-es évek eleje óta évről-évre megemlékeznek a helybéliek, az 1919 januárjában történtek emlékét sokáig csak a falubeli szájhagyomány és a temetőben három sír őrizte. Molnár Tibor és munkatársa 2013-ban tettek közzé egy könyvet az 1944-es eseményekről Tragikus emberi sorsok a partizán iratok tükrében címmel, az 1919 januári eseményeket eddig csak Molnár Tibor egy 2003-as cikke dolgozta fel. Immár olvasható az események leírása, korabeli dokumentumok és újságcikkek is az első világháború centenáriuma alkalmából létrehozott Nagy Háború blogon.