Becsengettek. Kezdetét vette a 2019-20-as tanév, amit a Pedagógusok Szakszervezete és a diákok rögtön performansszal indítottak. Az évek óta húzódó bérvitára ugyanis most sem sikerült pontot tenni. Semmi nem változott, a bérek alacsonyak, a pedagógusok pedig túlterheltek. Nemcsak az iskolákban, de az óvodákban is. Hogy mennyire, arról Verba Attilánéval, a Pedagógusok Szakszervezetének Óvodapedagógiai Tagozatának elnökével beszélgettünk.
A családvédelmi akcióterv keretében a kormány a bölcsődei férőhelyek számának drasztikus növelését tűzte ki célul. Van hová érkeznie a sok gyermeknek a bölcsiből, vagy az óvodai férőhelyek is bővítésre szorulnának?
Erre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel felelni. Hivatalosan ugyanis van elegendő férőhely, de a statisztikák sosem mutatják meg a teljes valóságot. Noha az országos átlagot tekintve az óvodai férőhelyek 80-85 százalékos kihasználtságúak, a kereslet és a kínálat nem mindig találkozik. Azaz vannak területek, például Budapest, Pest megye, Szabolcs, Borsod vagy Hajdú-Bihar Megye, ahol több gyermeket íratnának be az óvodába, mint amennyit az intézmények vállalni tudnak, míg más megyékben ennél valamivel alacsonyabb a kihasználtság.
És milyen az általános felszereltség? Hozzájutnak olyan fejlesztőeszközökhöz, ami szükséges a munkájukhoz?
Ebből a szempontból viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Örülünk, hogy nem jutottunk az iskolák sorsára és nem tömörítették az óvodákat is egy nagy állami szerv alá. Mivel az óvodák fenntartása az önkormányzatok kezében maradt, így nagyobb figyelmet is fordítanak rájuk, közvetlenebb a kapcsolat. Persze ez területenként változó, de összességében elmondható, hogy az általános felszereltség megfelelő, már, ami a berendezéseket illeti. Az önkormányzati pénzek ugyanis leginkább ezekre, valamint felújításokra mennek el, kisebb részben fejlesztő-tanító eszközökre. Emellett az óvodapedagógusok is rengeteg fejlesztő eszközt, játékot készítenek a gyerek számára. Továbbá, ahogy az iskolában van az osztálypénz, úgy az oviban is van havi szülői hozzájárulás, amit az év elején szavaznak meg a szülők és ebből vásárolnak egészségügyi szereket, zsebkendőt, fogkrémet, szappant, esetleg ha marad, akkor játékokra is költenek belőle valamilyen alkalomból. Vannak olyan önkormányzatok is, ahol még ehhez is adnak hozzájárulást az óvodáknak.
A hírek arról szólnak, hogy egyre nagyobb a hiány a szakmában és a helyettesítésekkel a még talpon lévő óvónőknek kell megbirkózniuk. Mennyire fedi ez a valóságot?
A hírek sajnos igazak. Egyre kevesebben vagyunk és ez a közeljövőben nem is fog változni.
Az óvodapedagógus-hiány már vetekszik a tanárhiánnyal és biztos forrásra hivatkozva mondhatom, hogy az óvodapedagógusok egyharmada öt éven belül nyugdíjba megy, a friss diplomásokkal pedig nem fogják tudni feltölteni a megüresedett helyeket.
Az elmúlt években azért is adódhatott gond az utánpótlással, mert ez volt a Ratkó-korszak kifutása. Abból a generációból sok nő választotta a pedagógusi pályát, akiknek most megvolt a lehetőségük, hogy a 40 éves munkaviszonnyal visszavonuljanak. Már most is több mint 800 betöltetlen álláshely van az óvodákban, ami csak nőni fog, és ez nemcsak a vidéket, hanem a fővárost is érinti.
Úgy tudom, van arra törekvés, hogy a nyugdíjba vonulókat a pályán tartsák.
Törekvés lehet, de ha csak azt vesszük alapul, hogy mennyien használják ki a 40 év utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét, sőt számolják a napokat, hogy mennyi van még hátra, akkor abból arra következtethetünk, hogy kicsi azok aránya, akik önként maradnának. Nem is hibáztathatjuk őket, hiszen addigra mind fizikailag, mind szellemileg annyira kimerülnek, hogy nem bírják már tovább. Nekem februárban járt le a 40 év és ennek ellenére továbbra is munkában vagyok. De az ilyen ritka, mint a fehér holló. Az valamivel gyakoribb, hogy 1-2 év pihenő után, ha még érez magában valaki annyi lelkesedést, energiát és megújulási képességet, akkor leginkább részmunkaidősként visszatér a pályára.
Akárhogy is, az biztos, hogy az ilyen formában visszatérők maximum ideiglenes tűzoltást jelenthetnek, a problémát nem oldják meg.
Mit gondol, mivel tudnák a fiatalok számára vonzóvá tenni a szakmát?
Az az érdekes, hogy az óvodapedagógus szak népszerű. Bár az elmúlt néhány évben valamennyit visszaesett, 2019-ben még így is a top10-es listán szerepelt. A gond ott kezdődik, hogy sokan amint megszerzik a végzettségüket mennek is külföldre au-pairkedni, vagy csak egyszerűen nem állnak munkába, hanem elmennek egész egészen más területre, 3-4-szeres fizetésért, sokkal kevesebb felelősséggel. Ha mégis, akkor a rengeteg adminisztráció és a megalázóan alacsony bérek sokukat pályaelhagyásra kényszerítenek. Három év gyakornoki idő, egy portfólióírás és egy pedagógusminősítés után kerülnek csak be a pedagógus 1 kategóriába az életpályamodell szerint.
Mindezt nettó 120 ezer forintos fizetésért. A tanulás, a tudás egyáltalán nem érték és nincs elismerve, megfizetve.
De lehet itt is hallani közel félmilliós bérekről. Tornanádaskán ennyit ajánlott az önkormányzat, csakhogy végre legyen egy óvónőjük.
Az egy egyedi eset volt. Olyan van, hogy az önkormányzatok hivatali lakással, különböző juttatásokkal, vagy a fizetés kipótlásával próbálnak kollégákat csábítani a településekre, de ez kirívónak számított. Nem véletlen, hiszen az ominózus helyen nagyon sok a nehezen kezelhető, nagyon hátrányos gyermek, ami elriasztja, megrettenti az esetlegesen pályázó óvodapedagógusokat. Ilyenkor még a pénz sem lehet megfelelő csáberő.
Szakmai körökből kerültek ki olyan információk, hogy a minisztérium tervezné az óvodapedagógusi képzés úgymond visszafokozását, azaz nem lenne szükség a diploma megszerzésére, hanem egy középfokú óvodapedagógus képzés elvégzése után munkába állhatnának. Ez valóban megoldás lehetne az utánpótlásképzés felgyorsítására?
Amikor ezek a hírek –hozzáteszem, felső körökből– a fülünkbe jutottak, azonnal felvettük a kapcsolatot a minisztériummal, akik akkor azt a választ adták, hogy nem született erről döntés. Igaz, nem is a döntésről, hanem csak a téma napirendre vételéről érdeklődtünk. Úgyhogy egyelőre nem tudni semmi biztosat erről az információról, de én nagyon nem örülnék neki, még akkor sem, ha valóban felgyorsítaná az utánpótlásképzést.
Nem a szakma leminősítésével kellene kezelni a problémát, hiszen a magyar kisgyermeknevelés európai és világhírű, melynek egyik tényezője a főiskolai végzettséghez kötött munkavégzés.
Amikor először erről nyilatkoztam, sok kritika ért a régi kollégák részéről, akik még a 70-es években ideiglenesen visszavezetett hasonló rendszerben végeztek. De egy az, hogy később nekik is meg kellett szerezni a felsőfokú képesítést, a másik pedig, hogy látnunk kell, mennyit változott a világ. A mai huszonéveseknek még messze nincs olyan felelősségtudatuk, amilyen néhány évtizeddel ezelőtt volt. Még a 21-22 éves friss diplomásoknak is évekbe telik, hogy minden feladatot alapos felelősséggel el tudjanak látni, nemhogy egy 18-19 évesnek. Kivételek ugyan mindig vannak, de alapvetően egy középiskolából kikerült fiatal ma nem rendelkezik még megfelelő felelősség,- és feladattudattal, elhivatottsággal ahhoz, hogy rábízzuk a gyermekeink nevelését.
Az idei tanévben, 2020 januárjától lép életbe az óvodaszigor, amely értelmében eltörlik a rugalmas iskolakezdést és 6 éves korában mindenki köteles lesz megkezdeni az iskolát. Szükség volt erre a változtatásra?
Én semmi szükségét nem láttam ennek a módosításnak. Az eddigi rendszer, amelyben az óvodapedagógus a szülőkkel együttműködve dönthetett arról, hogy a gyermek kellően iskolaérett-e, kifogástalanul működött. Ráadásul épp azért alakult így ki, mert ez a gyermek sajátos fejlődési üteme; ki 6 éves korára lesz iskolaérett, ki 7 évesen. Ez teljesen normális fejlődési ütem, hagytuk „megérni a gyermeket”. Jelenleg még nem lett nevesítve, hogy milyen szakértői bizottság fogja elbírálni az egyes gyermekek iskolaérettségét, annyit tudunk csupán, hogy egy állami szerv -ezzel kapcsolatban most találgatásokba nem bocsátkoznék-. Ami biztos, hogy ehhez a szervhez kell majd fordulnia minden szülőnek, aki úgy érzi, hogy gyermeke 6 évesen még nem áll készen az iskolára. Ez felesleges tortúra lesz a gyermeknek és a szülőnek is. Ráadásul a gyermekre az is rossz hatással lehet, ha egy ilyen döntés értelmében egy évvel később kezd, hiszen mondhatni megbélyegzik, és az is, ha úgy kezdi el az iskolát, hogy nem tud lépést tartani az osztálytársaival, nem megfelelően birkózik meg a tananyaggal. A sikerélmények elmaradása, a kudarcok sorozata az egész tanuláshoz való hozzáállására kihathat.
Mint említette, már 40 éve óvodapedagógusként dolgozik. Ez idő alatt tapasztalt változást az társadalom pedagógusokhoz való hozzáállásában? Hogyan változtak a gyermekek és a szülők az évek során?
Igen, nagy változások mentek végbe, hiszen azóta felnőtt majdnem két generáció. Ma sokkal több energiát igényel, hogy egy pedagógus kivívja magának a tiszteletet. Nemcsak a pedagógusok, de az intézmények részéről is nagy feladat a szülőkkel elfogadtatni magukat, az egyre nagyobb elvárások miatt. Miközben úgy érzem, hogy a mai szülőket is egy kicsit nevelni kell, természetesen ez csak segítő szándékkal, pozitív hozzáállással lehetséges, hogy el is fogadják a tanácsokat. A gyerekeket is más hívószavakkal kell megszólítani, másképpen kell motiválni, bevonni a különböző tevékenységekbe, mint régen. A pedagógusnak -köztük az óvodapedagógusnak is- folyamatosan meg kell újulni, különben nem tudnak lépést tartani velük. Az én lányom még Lolka és Bolkán nőtt fel, de én nézem a mai meséket is, hogy ha a gyerekek kérdeznek róla, akkor tisztában legyek, miről is van szó. Ebben nagy segítség volt számomra, mikor megszülettek az unokáim, rengeteg tanultam tőlük. Ilyen egy pedagógus élete, folyamatos fejlődés, változás, megújulás…de ha újraszülethetnék, akkor sem csinálnék mást.