(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Azt hiszem, a legutóbbi publicisztikám után, melyben az oltási regisztráció, várakozás, propaganda stb. körül tapasztalt mizériákról számoltam be, az az objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, hogy végül a sikeres oltakozásomról is írjak. Nem sokat kellett várnom a múltkori, 50 fős keretből történt kicsúszás után, háziorvosom múlt csütörtökön jelentkezett is az újabb lehetőséggel. Igaz, sok időm nem volt reagálni, a 12 óra 10 perckor érkezett e-mailben az szerepelt, hogy a névsort 13 óráig kell leadni. Ezúttal az orosz Szputnyik V vakcina lett a beígért oltóanyag.
A 8 órára szóló „behívó” hivatalos időpontja előtt negyed órával érkeztem a Korányi Kórházhoz, a kapunál a katonák profi módon igazították el az érkezőket az egyébként jól elrendezett oltópont felé. A katonai sátorban ki lehetett tölteni az adatlapot (nyilatkozatot) azoknak is, akik nem vitték magukkal az internetről letölthető és kinyomtatható nyomtatványt.
Ilyen nem szerepel a lapon, és helyben sem kell ilyen nyilatkozatot tenni. Ahogy az a konteó is bornírt baromság, hogy oltással a DNS-ünk a gyártó tulajdonává válna… (Igen, terjed ilyen álhír is!)
A beleegyező nyilatkozatról viszont kiderült, nem teljes körű, édesanyám lánykori nevét, illetve a lakcím mellett a tartózkodási helyet (ahová az oltási igazolványt postázni fogják, akkor is, ha azonos a lakcímmel) ott helyben kellett ráírni.
A sor rövid volt,
arra, hogy mikor mehetnek be a sátorba vagy épp a váróba. A Korányiban első körös Szputnyik- mellett második körös Pfizer-oltás zajlott. Utóbbi rendkívül olajozottan ment, nekünk, szputnyikosoknak egy kb. háromnegyed órás várakozást hozott a szerda reggel. (Ez a háromnegyed óra egyébként eltörpül a regisztráció – aki még nem tette, az itt és most megteheti! – óta eltelt két és fél hónap, és különösen a járvány kezdetétől számított több mint egy évhez képest!) A váróterem székei szemmel láthatóan a távolságtartás szabályai szerint voltak elrendezve, és az egyenruhás katonák folyamatosan figyelték is, hogy az újonnan érkezőket melyik, épp megüresedett székkel tudják megkínálni. A nem elviselhetetlenül hosszú várakozást követően viszont a szputnyikos sor is belendült, és tényleg futószalagon hívtak be minket is az oltóhelyiségbe.
Az oltóhely tiszta, rendezett volt, és bár teljesen biztos vagyok benne, hogy mind a doktornő, mind az ápolónő is nagyon sokat dolgozott az eltelt hónapok alatt, így biztosan tele volt a hócipőjük, ám velem, és biztosan a többiekkel is rendkívül kedvesek voltak. Így jó kedéllyel el is beszélgettünk addig, míg belém, illetve a bal felkaromon levő oroszlános tetkóba bökték a tűt, valamint elintézték az adminisztrációt.
– Ugye nem fog megharapni?
– Nem, és az oroszlán sem!
Tőlem azt kérdezték, esik-e még kint az eső, mert – mint mondták – nem lehet kellemes esőben sorban állni. (Kérdik ezt azok az egészségügyi dolgozók, aki minden erejüket megfeszítve több mint egy éve a frontvonalban harcolnak ez ellen a nanométeres mocsok ellen!)
A félórás, oltás utáni várakozást nem lehetett a korábbi várakozóhelyen tölteni (erről a katonák egyébként előre szóltak), a vakcina felvétele után egy nagy emeleti váróba irányítottak minket. Itt ugyancsak megvolt a lehetőség a távolságtartásra, de a beszélgetésre is, és tényleg örül az ember, amikor rég nem látott cserkésztestvérével fut össze várakozás közben.
Mellékhatás: semmi meglepő, csak amiről az interneten is olvasni. Azaz
- oroszul szavalom Tatjána levelét,
- fejemben ott van a T34-es harckocsi műszaki rajza, és
- ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy Donbaszt és Donyecket elszakítsam Ukrajnától.
Na, de viccet félretéve: éjjel volt némi hányingerrel kevert hidegrázásom, de annyira fáradt voltam, hogy simán visszaaludtam. Reggelre maradt egy nagyon enyhe hőemelkedés (37,2), illetve a végtagfájdalom olyan, mintha végigfociztunk volna a srácokkal egy jó másfél, két órát.
A mellékhatás azonban gyorsan elmúlik,
Hát nem éri meg?