Orbán továbbra is gyáva elfogadni Vona Gábor kihívását, Molnár vitázna

Úgy tűnik, nem szakad vége a 10 éves bújócskának.

Molnár Gyula ezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök vitára hívta őt és Orbán Viktor miniszterelnököt.

A Jobbik elnöke kezdeményezését indokolva sajtótájékoztatón azt mondta:

civilizált országokban egy ilyen jelentős esemény előtt a pártok vezetői ütköztetni szokták álláspontjukat.

Az MSZP elnöke szerint a vitának mindig van értelme, az ország mostani állapotában különösen, ezért áll elébe.

Molnár Gyula azt írta, a pozsonyi EU-csúcs óta egyértelmű: uniós menekültkvóta nem lesz. Az ellenzéki politikus azt is javasolta, a menekültkérdés mellett a többi között beszéljenek az oktatásról, az egészségügyről, a szegénységről és arról is, hogyan fog kinézni ez az ország a 21. században.

Közölte, reméli, ezeket már Orbán Viktor is olyan ügynek tartja, amiről pártok vitatkozhatnak. Ezért őt is várja a vitára - tette hozzá.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte:

a miniszterelnök továbbra is nemzeti és nem pártügynek tartja az október 2-iki népszavazást, ezért nem vesz részt pártvitákban, hanem azt várja a felelősen gondolkodó politikai erőktől, hogy a referendumon való részvételre buzdítsák az embereket.

 

Vona Gábor: „vitára hívom Orbán Viktort és Molnár Gyulát"

A Jobbik elnöke pénteki sajtótájékoztatóján a kvótareferendum kapcsán vitára hívta ki Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét, illetve a szocialista pártelnök Molnár Gyulát, annak érdekében, hogy a lakosság a népszavazás előtt megismerhesse a pártok eltérő álláspontjait, és felelősséggel szavazhasson. Vona Gábor ugyanakkor újra felkérte a kormányt, tisztázza végre a migrációs politikáját.