A beszerzés összegét a pályázat kiírói eredetileg 24,6 millió forintra becsülték, de azon sem ütköztek meg, hogy a későbbi nyertes, a CPM Hungary Kft. ennél 11,3 millió forintért drágábban, mintegy 36 millióért vállalta a három felső-középkategóriás kocsi beszállítását.
Korábban az Átlátszó írta meg, hogy 12 millió forintért vett Volvo terepjárót az Alkotmánybíróság az egyik alkotmánybírónak. Alkotmánybíróság két Volvo S90-es autót vett, amelyek darabjáért bruttó 11,4 millió forintot fizetett. A Volvo XC60 könnyű terepjáróhoz pedig az Ab bruttó 12,3 millió forintért jutott hozzá. Az AB főtitkára, Bitskey Botond a közadatigénylésre megküldött válaszában közölte, hogy „a tervek szerint az XC60 típusú gépkocsi Szabó Marcel, az S90 típusúakat Szívós Mária, illetve Pokol Béla alkotmánybíró használatába kerül, de ez ügyben a végleges döntés a gépkocsik őszi leszállításakor, a gépkocsiállomány aktuális műszaki állapota figyelembe vételével születik majd meg.”