Ez a Parlament tisztelete? A kormánypártiak már meg sem hallgatják az ellenzéki felszólalásokat

Ez a Parlament tisztelete? A kormánypártiak már meg sem hallgatják az ellenzéki felszólalásokat

A NER által totálisan kiüresített magyar parlamentarizmus egy újabb gyöngyszemének lehettünk ma szemtanúi. A fideszes politikusok ismét nem tartották fontosnak, hogy időben megjelenjenek és meghallgassák a ma délután 1 órakor kezdődött ülésen az ellenzéki pártok képviselőinek napirend előtti felszólalásait.

Ahogyan az N1TV közvetítésén is látható volt,

a fideszes képviselőknek helyet adó parlamenti patkó gyakorlatilag üresen tátongott, amikor a közelmúltban elhunyt három képviselőre, Serfőző Andrásra (MSZP), Hajdú Zoltánra (SZDSZ) és Lusztig Péterre (MSZP) emlékezett az Országgyűlés.

Noha nem először játszották el a fideszes képviselők, hogy nem mentek be a munkahelyükre, fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy az általuk nemrégiben megváltoztatott szabályok alapján már végig sem kell hallgatniuk az ellenzéki politikusok interpellációt, hanem egyszerűen csak leszavazzák azokat.

Bolsevik-vicc: a fideszesek úgy szavazzák le az ellenzéki interpellációkat, hogy azokat meg sem hallgatják

Sokszor hallani, hogy a Fidesz-KDNP ennél már nem tudja jobban kiüresíteni a magyar parlamentarizmust, de aztán csalatkoznunk kell. Most például az egyik parlamenti műfajt, az interpellációkat tették nevetségessé. Ennek lényege, hogy a kérdező politikusnak lehetősége van arra, hogy a kormányzati választ ne fogadja el.

Frissítés

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatára a kormánypárti képviselők egyperces néma csenddel emlékeztek a három elhunyt képviselőre.