Pegasus: idén márciusban és májusban is feltörték a kémszoftverrel egy ellenzéki médiatulajdonos telefonját

Pegasus: idén márciusban és májusban is feltörték a kémszoftverrel egy ellenzéki médiatulajdonos telefonját

Idén tavasszal több alkalommal is feltörték a Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel Páva Zoltán telefonját, aki korábban az MSZP-ben politizált, most pedig az ellenzéket nyíltan támogató Ezalenyeg.hu nevű hírportált üzemelteti – számolt be a Direkt36.

Páva még a Pegasus-ügy kirobbanása előtt vizsgáltatta meg a telefonját a Citizen Lab szakembereivel, miután elmondása szerint tavasszal több furcsaságot is észlelt a telefonján: gyakran megszakadtak a hívásai olyan helyeken is, ahol nem szokott gond lenni a térerővel, és időnként olyan volt, mintha „víz alá bukott volna” a beszélgetőpartnere

Később aztán az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet és a Citizen Lab nevű kanadai kutatólabor biztonsági szakértői is megállapították, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas, katonai eszköznek számító szoftver, a Pegasussal törték fel Páva telefonját.

A vizsgálatok szerint idén március 16. és 24., valamint május 23. és 27. között volt jelen a kémszoftver a készüléken.

John Scott-Railton, a Citizen Lab vezető kutatója az oknyomozó portálnak elmondta: az említett idősávokban a telefon fertőzött volt, ugyanakkor azt nehéz megmondani, hogy milyen adatokat szedtek le a készülékről.

De azt el tudjuk mondani, hogy a Pegasus hozzáfért mindenhez, amihez Zoltánnak hozzáférése volt

- tette hozzá.

Az online portál a 2019-es önkormányzati választási kampány idején indult el, és erőteljes közösségi médiás jelenlétének köszönhetően fontos szerepet játszott az ellenzék sikereiben. Az azóta számos új vidéki változatot indító híroldal komolyan készül a 2022-es parlamenti választási kampányra is, és ezúttal is az ellenzéki pártokat tervezi támogatni.

Mi az a Pegasus-ügy? Az Orbán-kormány lehallgatási botrányáról röviden

Mint megírtuk, már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. 

A több mint 300 magyarországi célpont között voltak tényfeltáró újságírók, médiacégeket tulajdonló vagyonos üzletemberek (például Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa), illetve szűkebb környezetük is.

Időközben kiderült, hogy a lehetséges megfigyeltek listáján az oknyomozó újságírók és politikusok mellett az Ügyvédi Kamara korábbi elnöke, Bánáti János és Gödöllő ellenzéki polgármestere, Gémesi György is szerepel.