(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Számos tanulsága van a Fidesz keddi pedofilellenes törvénybe bújtatott homofób intézkedésének. Amikor emberi tragédia a tét, számomra kegyetlenség figyelemelterelő politikai gumicsontról beszélni, mégis ez az olvasat is része a törvény értelmezésének. Az indulatok szításában is érdekelt a kormánypárt, mert megosztottságban többre jut egy erőteljesen szervezett kisebbség. A feszültséget azonban nemcsak a társadalomban szítja, hanem az ellenzéki pártok között is. Az ilyen viták kereszttüzében vizsgázhat a hat ellenzéki párt összefogása, amelyből törések és sebek, de megerősödés is fakadhat.
Miután a Jobbik kedden megszavazta a pedofilellenes köntösbe bújtatott homofób javaslatcsomagot, olyan össznépi támadás zúdult rá, hogy csütörtökön Jakab Péter már gyűlölködő üzenetek sokaságáról számolt be. „Igen, nekem erről a kérdésről MÁS a véleményem, mint a többi ellenzéki pártnak, és ez nem lehet gond. A Fideszben egy vélemény van, más nem lehet” – fejtegette posztjában a Jobbik elnöke.
„A Jobbik álláspontja kezelhető, az nem feszíti szét az ellenzéki együttműködés jelenlegi kereteit” – nyilatkozta Kunhalmi Ágnes az MSZP női társelnöke válaszul a Jobbik döntésére a keddi szavazás után. A politikus utalt arra is, hogy a Jobbik is aláírta a hat párt közös programtervezetét. Ebben a szövegben a Közös haza pontja alatt egyértelműen kikötötték, hogy olyan országot építenek, ahol társadalmi kisebbségeket nem érhet diszkrimináció. „Származása, bőrszíne, vallása, nemi identitása, szexuális orientációja, vagy valamely kisebbséghez tartozása miatt senkit ne érhessen érdeksérelem, atrocitás vagy hátrányos megkülönböztetés. Célunk az esélyegyenlőség előmozdítása, a diszkrimináció felszámolása, egy igazságos és az emberi jogokat tiszteletben tartó társadalom” – fogalmaz a dokumentum.
Meddig terjedhet az ellenzéki pártok közötti sokszínűség, amelyet Jakab értékként emelt ki csütörtöki posztjában? Másrészről pedig mi alapozza meg a Jobbikkal szembeni felzúdulást, amikor a párt valóban aláírta az imént idézet közös chartát? Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes mellett a DK-s Arató Gergely is megértően nyilatkozott a Jobbik egyéni útválasztásáról ebben kérdésben, másként viszonyult viszont a jobboldali párt magatartásához a Momentum és Karácsony Gergely. Fekete-Győr András nyilvánosan szólította meg a pártot, hogy az ne szavazza meg a törvényt. Ezzel szemben Márki-Zay Péter, mint aki a miniszterelnök-jelölti előválasztásban Jakab Péter vetélytársa nem a jobbikosokat, hanem a fideszeseket szólította meg a törvény visszavonására, mégiscsak a kormánypártok annak kezdeményezői. A hódmezővásárhelyi polgármester a Partizánnak nyilatkozva is megvédte a Jobbik döntését, holott ő konzervatív és gyakorló katolikus mivolta ellenére (vagy pontosabban fogalmazva inkább azzal együtt) határozottan kiállt a homoszexuálisok jogai mellett.
Az orosz mintára megszületett törvényt valóban nehéz diszkrimináció-mentesnek nevezni. Ha Alkotmánybíróságunk több volna papucs orrán pamutbojtnál, külön kérés nélkül zúzná azt be. Annak szövege finoman szólva is vitában áll az ellenzéki pártok közös programtervével, ezért annak megszavazása a Jobbik részéről érthetően kérdéseket vet fel. Az mégis egyértelmű, számomra legalábbis egyértelmű, hogy egy koalíciós kormányt a Jobbik soha nem veszélyeztetne ezzel a mostani, egyedi álláspontjával. Ha választani kellene a koalíció egysége és ennek a törvénynek a hatályban tartása között, teljességgel egyértelmű, miként döntene akkor a párt. Ezért tartom túlzónak, és inkább kommunikációs húzásnak egyes ellenzéki szereplők részéről a jobboldali párt megtámadását.
A dislike-okban kifejezett szavazók dühe szent, az egyszeri választópolgárnak véleménye kifejtésénél nem kell, és nem is szabad stratégiai szempontokat mérlegelnie, meg kell ezt tennie azonban az ellenzéki politikusoknak, akik közösen akarják vezetni a jövőben az országot. A Fidesz helyében a kampányműhelyekben már hónapok óta azon dolgoznék, milyen témákkal törhetném meg az ellenzéki egységet. Nem lepne meg, ha az őszi ülésszak elején valamiképpen a külhoni magyarságot tematizálná kormányunk egy különös törvénytervezet formájában, amely szintén alkalmat adhatna az ellenzéki pártok közötti vitára. Ott legélesebben éppen az Jobbik és DK feszülhetne szembe egymással, amelyik most számos egyéni körzetben szövetségre lépett. Ezekben a vitás kérdésekben komoly bölcsességre van szükség az ellenzéki pártok vezetőitől, mert úgy kell megőrizni identitásukat, hogy azzal ne feszítsék szét a nehezen kimunkált együttműködést.
Kell-e azonban olyan együttműködés, amelyben ilyen éles nézetkülönbségek is kirajzolódhatnak? Kell! Sőt, még hangsúlyosabban azt mondom, hogy csak olyan kell! Nekünk, békére és nemzeti szolidaritásra szomjazó állampolgároknak olyan kormányra van végre szükségünk, amely tudja, hogy az ország, amelyet vezet sokszínű, hiszen önmaga is sokszínű.
Ezek a mostani, a kormány által tudatosan is gerjesztett viták próbára teszik az ellenzéki együttműködést. Ezt a próbát kiállni lehet azonban az egyik legnagyobb kampányfogás a hat párt számára. Ha a hatalmi gőzhengerrel szított feszültségen ugyanis felül tud emelkedni, akkor bizonyítja, a sokszínűséggel együtt is képes lesz a kormányzásra.