Nincs túl nagy érdeklődés az új pedofil-nyilvántartás iránt

Nincs túl nagy érdeklődés az új pedofil-nyilvántartás iránt

Nem mutatkozik tömeges érdeklődés a nemrég élesített pedofil-nyilvántartás iránt, amelynek a megvalósítását lehetővé tevő törvénycsomagot tavaly júniusban fogadta el az Országgyűlés. A nyilvántartás jogosulatlan használatából adódóan azonban egy esetben már nyomozást is indított a rendőrség.

A Telex most arról számolt be, hogy a február elsején elérhetővé vált új pedofil-nyilvántartás kapcsán a kezdeti, pár napos intenzív használat után alábbhagyott az érdeklődés.

Részben elérhetővé vált a pedofilok nyilvántartása

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása - írja keddi tájékoztatásában a Belügyminisztérium (BM)...

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya a lap megkeresésére március 8-án azt írta: eddig összesen 5097 adatigénylés terjesztettek elő; kapacitásbővítésre nem volt szükség.

Az új ügytípushoz kapcsolódó rendszerterhelés jelenleg alacsony és egyenletes. 2-3 nappal a rendszer indulását követően nagyobb számú lekérdezés volt tapasztalható, majd ezt követően minimálisra csökkent az ügyleírást megtekintők, adatlekérdezést végzők száma

- fűzték hozzá.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az első hónap végén, február 28-án azt válaszolta a kérdésükre, hogy a nyilvántartással kapcsolatban egyelőre nem érkezett hozzájuk olyan beadvány, amely alapján vizsgálatot vagy hatósági eljárást indítottak volna. A NAIH elnöke, Péterfalvi Attila szerint visszaélésekről február végéig nem szereztek tudomást, sem beadvány útján, sem egyéb módon.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata szerint rendőrségi statisztika nincs arról, hányan követtek el visszaélést az új pedofil-nyilvántartással azóta, hogy elérhető. Tehát részletes adatok nincsenek a február 1-28. közötti időszakról. 

Ugyanakkor azt írták, hogy a rendőrség nyomozó hatóságaihoz érkezett már feljelentés a pedofilnyilvántartás miatt, méghozzá az új lekérdezési lehetőség első napján, február 1-jén egy Szabolcs megyei illető jogosulatlanul kért le adatokat az online felületen egy ismerőséről. Fő szabály szerint ugyanis olyan nagykorú személy igényelhet adatot, aki gyerek hozzátartozója, vagy gyerek nevelését, felügyeletét, gondozását látja el. Így elméletileg egy adott személy a számára fontos, konkrét gyermek környezetében lévő felnőttek ellenőrzése céljából használhatja a nyilvántartást.

A fentebb említett szabolcsi férfi viszont nem csupán jogosulatlanul keresett a nyilvántartásban, hanem a lekérdezést videóra is vette a mobiltelefonjával. A videófelvételt aztán továbbította ismerőseinek, sőt, az végül a Youtube-ra is felkerült. A jogosulatlanul megszerzett bűnügyi személyes adatok nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele, és ezzel a sértettnek jelentős érdeksérelem okozása miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást rendelt el vele szemben személyes adattal visszaélés gyanúja miatt.

Az ORFK közölte azt is, a férfinél házkutatást tartottak, lefoglalták a számítástechnikai eszközeit, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd beismerte a bűncselekmény elkövetését. Emellett a rendőrség az internetre kikerült videófelvétel eltávolítása érdekében a szükséges intézkedéseket megteszi.

Végül a Telex cikkében megjegyzik, a videóból az derült ki, 

a visszaélést elkövető férfi egyébként nem volt tisztában azzal, hogy éppen törvényt sért. Több kijelentése is arról szólt, hogy abban a hitben van: a pedofil múlt most már nyilvános adat, ő pedig jogszerűen hívja fel erre a figyelmet a gyerekek védelmében.

Korábban megírtuk, a Kocsis Máté-féle pedofilellenes törvénycsomagban, annak utólagos módosítgatásai miatt az eredeti célon, a pedofil bűncselekmények szigorúbb büntetésén túl nem kevés helyen összemosódik a pedofília a homoszexualitással. Utóbb pedig a "gyermekvédelmi" címkét aggatták rá.