Köddé vált a Pesti TV nyílt levele, amiben a közönségük segítségét kérték

Köddé vált a Pesti TV nyílt levele, amiben a közönségük segítségét kérték

A Media1 szúrta ki, hogy tegnapról mára eltűnt a kormányközeli Pesti TV és a PestiSrácok.hu közös szerkesztőségének csütörtökön közzétett nyílt levele.

A portálon felbukkant ominózus levélben először a saját finanszírozási problémáik és a "teljes bizonytalanság" miatti ellehetetlenülésük okán kérték közönségük segítségét, ahogy erről mi is beszámoltunk. Péntek reggel pedig már a nyílt levél helyett csak egy köszönetnyilvánítást találni, ha ugyanazt a hivatkozást követjük.

Ellehetetlenülés a NER-médiában? A Pesti TV szerkesztői nyílt levélben tiltakoznak

"Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong" - többek között ez szerepel a kormányközeli Pesti TV és a PestiSrácok.hu közös szerkesztősége által megfogalmazott nyílt levélben, amelyben a saját ellehetetlenülésüktől tartanak.

Így az egyébként egy éve létrejött csatorna és a PS merőben más hangulatú írása immár ekképpen szól: 

Köszönjük nézőinknek és olvasóinknak a sok születésnapi jókívánságot, kiállást és bátorítást!

Azonban a kommentmező még most is sejteti az előző napi szöveg nyomát.

Emlékezetes, Vaszily Miklós idén nyáron vizsgálatot rendelt el a Pesti TV-nél, hogy kiderüljön, a műsorgyártó cége, a Progress Media Hungary Kft. hogyan költi el a csatornától származó, a műsorok elkészítésére adott százmilliókat, a gyanú ugyanis pénzpazarlás volt. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője viszont ezt rágalomnak nevezte.

Homok került a NER-média fogaskerekébe: Vaszily elszámoltatja Huth Gergelyt

A Média1 írása szerint arra kíváncsi Vaszily Miklós - a Mészáros Lőrinchez, Orbán Viktor barátjához is köthető Pesti TV-t üzemeltető médiavállalat 50 százalékos társtulajdonosa -, hogy Huth Gergely műsorgyártó cége hogyan költi el a csatornától származó, a műsorok elkészítésére adott százmilliókat. Huth Gergely szerint megalapozatlan rágalmak terjednek a műsorgyártó cégével kapcsolatban és áll a vizsgálat elébe.

Arra pedig egyelőre változatlanul nem derült fény, hogy a Media1 által az ügyben megkeresett Vaszily (a Progress Media Hungary Kft. társtulajdonosa, aki átszervezte a Pesti TV gyártását) megtudta-e már, pontosan mi lehet az igazság, eddig annyit közölt, hogy még tájékozódik az ügyről, és későbbre ígér tájékoztatást.