Péterfalvi Attila: nincs jogi akadálya a magyar digitális oltásigazolás bevezetésének

Péterfalvi Attila: nincs jogi akadálya a magyar digitális oltásigazolás bevezetésének

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, a digitális oltási igazolás bevezetése nem vet fel adatvédelmi aggályokat. Úgy vélte, az oltás ténye személyes egészségügyi adat, ahogy az is, hogy valaki átesett-e a koronavíruson-fertőzésen, felgyógyult-e, de több körben is megvizsgálták a kérdést, és végül erre jutottak.

Kiemelte,

a védettségnek a ténye az érdekes, nem pedig, hogy a védettséget melyik vakcina biztosítja az illető számára.

Péterfalvi közölte, ilyen szempontból nem lenne szabad különbséget tenni, hogy az oltást ki gyártotta és melyik hatóság, nemzeti vagy európai engedélyezte.

A NAIH elnöke azonban úgy fogalmazott, az már nem mindegy, mire használják az igazolást, ezt jogszabályban kellene rögzíteni, mert felvethet akár az egyenlő bánásmódra vonatkozó kérdéseket is.

Külön felhívta a figyelmet, hogy az utazásokkal kapcsolatban egységes szabályozás, jogalkalmazás kellene.

Mint elmondta, 

az nem fordulhat elő, illetve nem lenne szerencsés, ha mondjuk az egyik légitársaság elviszi az utast, míg a másik nem hozza haza

Péterfalvi Attila szerint jó lenne, ha minimum uniós megállapodás születne, vagy uniós elvek alapján történne a szabályozás, de nemzeti szinten, hogy gyorsabban lehessen lépni.