Raktárkoncertek: a zenekarok mellett a NER köreit is segítik

Raktárkoncertek: a zenekarok mellett a NER köreit is segítik

Augusztusban jelentette be a kormány, hogy a koronavírus miatt nehéz helyzetben lévő zenekarok, előadóművészek megsegítésére 5,3 milliárd forint állami pénzből raktárkoncerteket szerveznek. A koncerteket nézők nélkül, az állami Antenna Hungária Zrt. által kijelölt helyszíneken rögzítik s szeptembertől a közönség is láthatja őket.

A kormány 700 milliós támogatással indítja újra a fesztiválszektort

A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok - mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán pénteken. A támogatás részleteiről a Magyar Turisztikai Ügynökség ad majd tájékoztatást.

Azt, hogy a zenészekhez mekkora összeg jutott, nem tudni, a fellépők egyedileg tárgyaltak a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ). A cigányzenészek támogatására 800 millió forint jut.

Emellett még tudjuk, hogy:

  • 600 milliós keretet állapítottak meg a fesztiválozós zenekaroknak. A száz felkért előadó kiválasztása Lobenwein Norbert feladata lett, a Volt és a Strand fesztiválok főszervezője a folyamatba több nagy fesztivál szakembereit is bevonta
  • Az „élő legendák” kategória anyagi mozgásteréről még nem tudni, a koordinációt a Lángoló Gitárok cikke szerint a koncertszervezőként ismert Rózsa Istvánra bízták. Az üzletember cége többször kapott közpénzes támogatást

A 24.hu birtokába jutott szerződés szerint az Antenna Hungária Zrt. nettó 3,56 milliárd (bruttó 4,5 milliárd) forintos keretszerződést kötött az MTÜ-vel a raktárkoncertek kommunikációs és rendezvényszervezési feladataira.

A bruttó 4,5 milliárdos szerződés a cigányzenészeknek szánt 800 millió forinttal a teljes támogatási összeget lefedi, így valószínűsíthető, hogy az Antenna Hungárián keresztül fizetik ki a fesztiválozó zenekarokat, valamint az élő legendák koncertjeit is. Ugyan az utóbbiak javadalmazását pontosan nem tudni, de ha esetükben is a cigányzenészeknek szánt 800 millió forinttal számolunk, úgy elmondható,

a zenekarokra, zenészekre 2,2 milliárd forintot költ az állam, míg a rendezvényszervezésre, lebonyolításra és közvetítésre 3,1 milliárdot.

Tekintsünk most kicsit távolabb! Tavaly nyáron az Antenna Hungária új szereplőként jelent meg az állami presztízsköltések piacán. Korábban az állami kommunikációs és rendezvényszervezési megbízásokat leginkább egyetlen nagy keretszerződésből bonyolították, a tavalyi esztendőben a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal leválasztotta a rendezvényszervezési feladatokat, így kommunikációra és rendezvényszervezésre külön-külön is tízmilliárdos büdzsét biztosítottak. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kommunikációs megbízások a plakátkampányokkal ismertté vált Balásy Gyula cégeihez kerültek, de a rendezvényszervezésre kiírt közbeszerzés tartogatott egy kis meglepetést.

Az állami rendezvényszervezési feladatokra kiírt 30 milliárd forintos keretmegbízást az állami telekommunikációs cég, az Antenna Hungária nyerte meg magának, amelynek tevékenységi körei között rendezvényszervezésre utaló tevékenység nem szerepelt a megbízás elnyerése idején. Az alvállalkozók között azonban ismerős nevek köszöntenek:

  • munkához jutott Balásy két, a plakátkampányos megbízások miatt is ismert cége, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft.,
  • alvállalkozóként jelent meg egy másik Balásy-érdekeltség, a rendezvényszervezéssel foglalkozó Moonlight Event Kft.,
  • a biztonsági feladatokért felelős alvállalkozó a kormány kedvelt őrző-védő cégeként ismert Valton lett, amelynek kisebbségi tulajdonosa Sarka Kata bulvárszereplő férje, az egykori Rogán-házaspár ügyei környékén gyakran felbukkanó Bessenyei István.

A 30 milliárdos keret része a raktárkoncertek szervezés is, az említett alvállalkozók közül pedig Balásyék itt is besegítenek.