A Budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség által benyújtott vádirat szerint a férfi 2010. január 17-én egy újpesti stúdióban, egy "szado-mazo film" forgatása alkalmával a két sértett nőt több mint fél órán keresztül bántalmazta különböző - a filmforgatás kellékeit képező - eszközökkel.
Az ügyben első fokon eljáró IV. és XV. kerületi bíróság a vádlottat bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentette. Az ítélet ellen azonban az eljáró ügyész fellebbezést jelentett be a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék idén februárban megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét, és bűnösnek mondta ki a vádlottat két rendbeli súlyos testi sértés kísérletében, és ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette - közölte a főügyész.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A rendőrség 2010 januárjában sajtótájékoztatón közölte, hogy egy hétgyermekes anya névtelen levele alapján leleplezték Újpesten egy szado-mazo pornófilm illegális forgatását. A nő levele egy telefonszámot is tartalmazott, a rendőrök így jutottak el a sértetthez, aki elmondta: jelentkezett egy hirdetésre, amelyben "szexmentes, de meztelenül végzendő feladat" szerepelt 100-200 ezer forintért.
A rendőrség akkori közlése szerint az újpesti helyszínen közölték vele, hogy szado-mazo pornóról van szó, de imitálják az ütéseket, neki pedig el kell játszania a fájdalmat.
Ágyhoz, padhoz kötözték, majd nádpálcával, korbáccsal és egy lapos tárggyal ütlegelni kezdte őt egy másik nő. A felek megállapodtak abban, hogy amikor valamelyik szereplő jelt ad, leáll a felvétel. Amikor az ütlegelt nő kimondta a megbeszélt mondatot, a másik abbahagyta a bántalmazását, de a producer ekkor odalépett hozzájuk, és mindkettejüket megverte
- hangzott el a 2010-ben tartott sajtótájékoztatón.