A terrorizmusért elítélt hatvannégy vármegyések szabadon bocsátásáért tüntettek Kézdivásárhelyen

"Jogi köntösbe öltöztetett magyarellenes támadás."

A Maszol.ro hírportál vasárnap idézte Gaudi-Nagy Tamás budapesti ügyvédet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét, aki a Gábor Áron szobor előtt elmondott beszédében kifejtette: a két elítélt politikai fogolynak minősül, hiszen politikai nézeteik, világnézetük miatt kaptak börtönbüntetést, olyan eljárásban, amelyben sérülnek a tisztességes eljáráshoz és védekezéshez való jogaik.

Ügyük túlmutat a személyes sorsukon, általuk akarnak példát statuálni az erdélyi önrendelkezési mozgalom ellen - mondta az ügyvéd. Bejelentette: a védelem rendkívüli jogorvoslatot kér, illetve előkészítik az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett sürgősségi kérelmet. Mindkét eljárás a jogerős ítélet megsemmisítését eredményezheti, de nem tartják kizártnak amnesztia kérését sem.

Rendkívüli: 5-5 év letöltendő börtönbüntetést kapott Beke István és Szőcs Zoltán

Tavaly júniusban Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították. Az ügyészség akkor Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta.

Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke összefogásra buzdított.

"Ma két barátunkat vitték el, de mindenkit nem tudnak elvinni"

- hangsúlyozta.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a magyarokkal kapcsolatos döntésekben a döntő szót mindig a román titkosszolgálat által irányított párhuzamos hatalom mondja ki.

"Politikai döntés, ítélet született, a megfélemlítés szándékával"

- idézte az SZNT elnökét a Székelyhon.ro portál, amely "egy jogi köntösbe öltöztetett magyarellenes támadás" címmel közölt képes beszámolót a tüntetésről.

A Gábor Áron szobor előtt lezajlott demonstráción a résztvevők "Ellenállunk a bukaresti terrornak! Szabadságot Székelyföldnek!" "Igazságot Beke Istvánnak!" és "Igazságot Szőcs Zoltánnak!" feliratú molinókat feszítettek ki.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács és az RMDSZ háromszéki elnöke, a kézdivásárhelyi tüntetés előtt Facebook-üzenetben jelezte, hogy szívesen részt venne a demonstráción, de külföldön tartózkodik. Úgy értékelte: felháborító, hogy a két elítélt elleni vádpontok büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal, és felháborító, hogy

"az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást".

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett - december elsejei - katonai parádén.

A HVIM szerdán 18 órától Budapesten a Romániai Nagykövetség épülete elé vár mindenkit, "hogy közösen tiltakozzunk nemzeti szuverenitásunk és identitásunk meggyalázása ellen".

Kézdivásárhelyen és Budapesten is tüntetnek a bebörtönzött székelyekért

Mint arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk, a román Legfelsőbb Bíróság jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és erdélyi vezetőjét azzal vádolták, hogy 2015-ben házi készítésű bombát akartak robbantani a román nemzeti ünnepen.