Akkumulátorgyárak, migránsmunkások és alacsony bérek helyett normális gazdaságpolitikára és európai bérekre van szükség!
– rögzítette álláspontját Róna Péter közgazdász pénteki Facebook-bejegyzésében, elítélve a vendégmunkások tömeges beáramlását, egyben a nyugati bérszínvonal mellett érvelve.
Egyetértesz? Akkor június 9-én szavazz a 8-as listára!
– szólított fel a Jobbik-Konzervatívok pártfüggetlen EP-listavezetője. Az Orbán-kormányt és a Fideszt kritikával illető oxfordi professzor posztjában hozzátette: "Felelős gazdaságpolitikát, normális Magyarországot, európai béreket!"
Emlékezetes, Róna Péter tíz másik jelölt mellett csütörtök este a köztévé vitaműsorában is kifejtette, hogy pontosan hogyan és milyen irányvonal mentén képviselné a magyarokat az Európai Parlamentben, amennyiben mandátumot szerez a jövő vasárnapi EP-választáson.
A meglehetősen szűkös, mindössze 8 perces időkeretében Róna elmondta, hogy jelenleg 5 fő pontot gondol a legfontosabbnak.
Öt pontból álló programját a szakértő így foglalta össze:
🔹 Tartsuk hazánkat az Európai Unióban;
🔹 Kell egy új Alkotmány;
🔹 El kell érni, hogy az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak az EU-s forrásokra;
🔹 A klímaváltozás miatt átfogó hazai vízgazdálkodásra van szükség; és
🔹 Fel kell zárkóztatni a hazai béreket európai szintre!
– emelte ki Róna Péter.
Az M1-en futó élő vitán megszólaló pártjelöltek zanzásított mondanivalóját beszámoló cikkünkben bárki elolvashatja.
A köztévés adás hasábjain különösen parázs vitahelyzet ugyan nem alakult ki, de akadt néhány érdekes és váratlan pillanat is az MTVA vitája során.
(Címlapkép: Képernyőkép az M1-en közvetített EP-listavezetői tévévitáról 2024. május 30-án.)